Ugrás a tartalomra
Az éremnek mindig két oldala van. Azok, akiket elhagyott a szerelemnek nevezett kegyetlen istenség, szintén hibásak, mert a múltba révednek, és azon rágódnak, hogy feleslegesen szőttek annyi tervet. De ha tovább kutakodnának az emlékezetükben, eszükbe jutna az a nap, amikor az a mag kicsírázott, és ők hagyták növekedni és még gondozták is, míg akkora fa nem lett belőle, amit már nem lehet kitépni.
Kapcsolódó idézetek
-
Hagyd magad mögött, amit túléltél, főleg a fájdalmat és a veszteség szomorúságát, amiről azt hitted, örökké a tiéd. A legöregebb fának is ott a magja, mely már a jövőnek él. Milyen kis önző! Minden sejtjében lelkesen készül a jövőjére, nincs ideje siratni a fát.
Müller Péter
-
A szerelem, ha elmúlt, mindig szomorú.
Nagylelkûséget ritkán tanúsít.
Aki szakít, furdalja a lelke.
Akit elhagytak, sebeit nyaldossa.
A kudarc tán jobban fáj, mint az elválás maga.
Ám végül mindenki azzá lesz, aki mindig is volt.
És néha megmarad egy dal, egy papírlap két szívvel,
mint gyöngéd emléke egy nyári napnak.
-
A szeretet és a gyûlölet az érem két oldala. (...) Ez a két érzés egymás mellett él az ember szívében, mindig készen arra, hogy az egyik elnyomja a másikat.
-
Az emberben van egy kis erő, egy kis remény, egy kis szeretet. Olyanok ezek, mint a magvak, minden emberben elültetve. De ha csak magának tartja őket, elsorvadnak, és hamar el is pusztulnak, és akkor aztán segítsen a mennybéli atyaúristen az ilyen szerencsétlenen, mert nem lesz neki semmije, és semmit nem ér az élete. Viszont: ha erejét, reményét, szeretetét másoknak adja, tele lesz a magtára ilyen drága magokkal. Soha ki nem fogy belőlük, és életének értelme lesz.
-
A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörû virág lehetősége. (...) A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak. Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá.
Osho
-
A fák is siratják az elveszett lombjukat,
Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt?
A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél,
Mit tehetsz te mást, ha egyszer is szerettél?
LGT
-
Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt.
Carl Gustav Jung
-
Az évek örömmel jönnek, ha jót hoznak, és mord kegyetlenséggel szórják el romlott terhüket, ha az van rájuk bízva. Az évek utak, melyeket végig kell játszani.
Fekete István
-
Olykor azok az emberek, akik hosszú időt töltöttek együtt, egyszer csak azt képzelik, hogy egykor jobban mentek a dolgok, pedig nem. Az emlékek, még a rossz emlékek is megszépülnek, puhává érnek idővel, mint a barack a fán.
-
Lehet, hogy volt idő talán, mi bántott,
Lehet, hogy volt sok tévedés.
Lehet, a sors akarta így, hogy fájjon,
Hogy szebb legyen az ébredés.
Tóth Gabriella