LGT

Torták, rózsák, égő gyertyák, s néhány szívből jövő kívánság - Ha elmúltál már ennyi meg ennyi, nem kell azt úgy a szívedre venni.

Minden út visz valahová, lehet, hogy jó felé, lehet, hogy nem, de mindenkinek el kell indulni valamerre.

Ha a kedvességed bosszant, fáraszt, Mikor nem adok, és nem várok választ, Mikor szeretni már nincs mit bennem, Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

A fák is siratják az elveszett lombjukat, Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt? A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél, Mit tehetsz te mást, ha egyszer is szerettél?

Valaki mondja meg, a hosszú évek Mért tûnnek úgy, mint egy pillanat, Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt, Valaki mondja meg, hol maradt.

Valaki mondja meg, hogyan kell élni, Apám azt mondta, ne bánts mást, Valaki látta, hogy bántottalak már, Valaki látta, hogy bántottál.

Valaki mondja meg, milyen az élet, Valaki mondja meg, mér` ilyen, Valaki mondja meg, mér` szép az élet, Valaki mondja meg, miért nem.

Az élet csak arasznyi repülés földtől a földig. A világnak mindegy, hogy meddig élsz, de neked és nekem ez most az egyetlen, az első és az utolsó bevetés!

Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk, nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj. Arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk, s játsszunk még tovább, játsszunk még tovább.

Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet. Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet. S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába.

Szóból vannak hidak két ember között, Csend lobbantja őket a fejetek fölött, Mindenki mást érez minden szó mögött, Ami nekem kéne, azt te nem tûröd.

Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam.

Ha már nem dob fel se harc, se játék, Hogyha nem akarom már a másét, Hosszú szünet van a jókedvemben, Akkor nagyon kell, hogy szeress engem.

Ha a csend beszélni tudna, Hol nevetne, hol meg sírna, Fekete is fehér volna talán. Víziók és vallomások, Érzések és hazugságok, Érzések és kívánságok Megtörnének, széttörnének Tükörfalán a beszédnek.

De hiába mondom el dallal és csenddel Hiába hallgatom csillogó szemmel Hiába, hiába ordítom hangosan.

Csak annak nyújtok kezet, aki nem fogja le, a barátság is, ha kötelező, nekem nem kell semmire, hozzád vagyok kötve, amíg jó, jó veled, de sose ölelj csak azért, hogy nehogy elmenjek.

Érzem, amit érzel, látom, amit látsz, Mégis másképp mondom, mint amit te vársz. Gondolhatok bármit, előbb mondod ki, Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.

Csak sötétség jut a fél világnak, S orvosság sincs a csalódásra, S nagyobb az árnyék, mint a fény. Hallgass, mert valaki kér!

Mikor máshol süt a nap Egy embert látsz a fák alatt, Ki már mindent elhagyott... Az lehet, hogy én vagyok.

Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod.