Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az erőmből csak annyira tellett, hogy kicsit csendesítsem a zokogásomat - de csak visszatartani bírtam, abbahagyni nem. A könnyeim továbbra is ömlöttek. Hiába kerestem, sehol nem találtam a lelkemben azt a csapot, amivel szabályozhatnám az áradásukat.

Stephenie Meyer
🎖️ Katonatiszt 👻 Lélek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Sírni a szemünkkel sírunk, más lehetőség nem adatott nekünk, de azon az estén úgy éreztem, mintha minden pórusomból, testem minden hasadékából és zugából patakzanának a könnyek. Stephen King
  2. Jaj, ezek a könnyek. Nem tudott tenni ellenük semmit. Csak jöttek valahonnan nagyon mélyről, jöttek, jöttek az emlékek nyomán, elöntötték a szemét és elhomályosították a sorokat. Wass Albert
  3. Csorogtak könnyeim, mintha sírnék, vagy megolvadt volna bennem az élet, mely még nem fagyott jégkupaccá. Kosztolányi Dezső
  4. Nem értettem, miért csorog a szememből a könny, hiszen nincs bennem semmi szúró, gyötrő kín, inkább csak valami végtelen fáradtság, amihez hozzátartozik a sok sajgó fájás, tompa nyilallás. Hát akkor miért folyik a könnyem? Nem sírok, mert sírni csak akkor lehet, ha az ember hagyja, hogy sírjon. Szilvási Lajos
  5. Nem sírtam, hanem a szememből folytak a könnyek. Az, aki látott, persze könnyen azt hihette, hogy sírok. Az, amit csináltam, feltûnően hasonlatos volt a síráshoz: a szememből könnyek folytak. (...) Az ember nem sír ok nélkül. Még ha oka van, akkor is erőt vesz magán. Márai Sándor
  6. Sehogy sem tudta szétszedni az érzelmeit. Volt bennük aggodalom, lelkiismeret-furdalás, szemrehányás és elszántság, jókora elszántság. Túl hirtelen nyilalltak egymáson keresztül ahhoz, hogy megállítsa őket, rendet teremtsen köztük. Palotai Boris
  7. Lassan összeszedegettem a holmimat, és közben megpróbáltam elfojtani a dühömet, mert attól féltem, elsírom magam. Úgy tûnik, valami rejtélyes okból az indulataim a könnycsatornáimmal állnak összeköttetésben. Ha dühös vagyok, rendszerint sírva fakadok, ami elég megalázó. Stephenie Meyer
  8. Egyedül álltam a tömegben, hallottam a saját lélegzésemet és gondolataimat. Hangok szûrődtek be a fülemen keresztül az agyam egyes zugaiba, ahol próbáltak maguknak helyet bérelni, de sehogyan sem sikerült nekik. Ezek a sóhajok, ezek a szavak nem érhetnek el hozzám. Ez nem történhet meg. Ez csak valamilyen rossz álom lehet, én nem állhatok itt. Nem lehetek statiszta egy olyan darabban, amelyet nem is színházban játszanak. Ez gonosz tréfa a sorstól. Egyre csak ömlöttek a könnyek körös-körül mindenhonnan. A fájdalom szaga már olyan erősen beleivódott az érzékszerveimbe, hogy nem tudtam nem érezni. Lassan emésztett el, mint ahogyan bekebelezi a fuldoklót a mérges gáz. Fojtogatott, és nem tehettem ellene semmit. Papp Csilla
  9. Rendet sem tudott tartani - mert ehhez parancsolni kellett volna a tárgyaknak. Csak rendet csinálni tudott: amikor a hangulatának pillanatnyilag rend kellett. S mert különös természetét nem tudta össze nem vetni a világéval, szenvedett a rendet tartani nem tudástól: úgy érezte, mindig minden kifolyik az ujjai között. Kifolynak a szavak, a tárgyak, az érzelmek is talán. Bodor Pál
  10. Szeme telefutott könnyel, ám a cseppek nem buggyantak elő, mintha valami különös, makacs erő kiegyensúlyozta volna őket a szemhéjak peremén. Szabó Magda
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat