Ugrás a tartalomra
Az értelemnek annyi arca van, hogy nehéz választanod, melyikhez csatlakozz. Így vagy a tapasztalattal is. A tényekből sohasem szûrhetsz elég bizonyosságot, mert a tények sohasem egyformák. A dolgok tarka szőttesének legfőbb törvénye: a különbözés meg a sokféleség.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazság egy és oszthatatlan, nincs két különböző arca, míg az igazság fonákja, azaz a hazugság ezer formát is ölthet, ahogy a hamisság is számtalan köntösben jelentkezhet.
-
Igaz a mondás: az igazságnak ezer arca van. De mindegyiket soha nem ismerjük meg. Van, akit az igazság boldogít, mert a mosolygós arcát látja, míg mások szomorkodnak, amikor a valósággal szembesülnek.
-
A valóságnak minden bizonnyal különböző rétegei vannak, és ebben az esetben mindegyik rétegnek megvan a maga igazsága, és lehet, hogy ezek az egymásra épülő rétegek és egymásra épülő igazságok hozzák létre az úgynevezett valóságot, amit épp e miatt a sokféle réteg miatt nem lehet átlátni egészen, és ezért nem is lehet soha megérteni a maga teljességében.
Danyi Zoltán
-
Nem lehet mindenre címkét ragasztani. Ha mégis, akkor időről időre felül kell vizsgálni, és szükség esetén átragasztani. Az igaz lehet úgy igaz, hogy mégsem meghatározó. Lehet többé-kevésbé igaz, és talán ez a legtöbb, amit ember remélhet.
-
Ha az igaznak és a hamisnak egyetlen arca volna csupán, könnyebben eligazodnánk rajta, mert mindig az ellenkezőjét hinnénk annak, amit a hazug ember mond. De százfelé hajlik az igazság visszája, és határa nincs sehol.
Michel de Montaigne
-
A világon nem egyetlen igazság létezik, hanem nagyon sok. (...) Amikor egy olyan emberrel vitázom, akivel egyáltalán nem értek egyet, és a lelkem mélyén tudom, hogy soha nem is fogok, azt tudom mondani, hogy ennek ellenére elfogadom őt.
Hevér Gábor
-
Az értelem mindig rengeteg lehetőséget tár elénk. Az ösztön mindig a legjobbat választja ki közülük, csalhatatlanul. Ha ezt szem előtt tartod, sosem fogsz tévedni, és mindig helyes döntéseket hozol majd.
-
Az igazság nem egy! És nem oszthatatlan! (...) Az ostobaság, a szûkkeblû önzés, az oszthatatlan. Az igazság éppen hogy sokrétû és összetett. Ahány nézőpont, annyi okfejtés. És minden nézőpontnak lehetnek csúnya igazságai, de lehetnek becsületes tévedései is.
Száraz Miklós György
-
Ha igazad van, akkor igazad van. Ha tévedsz, akkor tévedsz. Ha ezzel nem vagy tisztában, sosem fogsz egésszé válni. Nem tudod majd megkülönböztetni a jót a rossztól. De nem csak a jót kell felismerni. Jobb, ha felismered mindkettőt, a jót is és a rosszat is. Így tudni fogod, melyik melyik.
Bob Marley
-
Az igazságnak sok arca van.
Benedek István