Ugrás a tartalomra
Az evolúció ténye a biológia gerince és így a biológia olyan tudomány sajátságos helyzetében van, egy nem bizonyított elméleten alapszik. Akkor ez tudomány, vagy hit?
Kapcsolódó idézetek
-
A szent könyvek igazsága axióma, nem pedig valamilyen gondolatmenet végeredménye. Ezzel szemben amiben én mint tudós hiszek (például az evolúcióban), abban nem azért hiszek, mert olvastam a szent könyvben, hanem mert tanulmányoztam a bizonyítékokat.
Richard Dawkins
-
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
-
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
-
A hit lényege, hogy a bizonyítékokra tekintet nélkül fogadunk el valamit, ez pedig épp a tudomány antitézise.
Michael Shermer
-
A tudomány az élet azon ritka területei közé tartozik, amelyeket (...) a bizonyítékokon alapuló megközelítés határoz meg. A politikában, a mûvészetben és a magánéletünk nagy részében viszont inkább az intuícióra szoktunk hagyatkozni.
-
A modern tudományos felfedezések azt bizonyítják, hogy az elterjedt hit, mely szerint a darwinizmusnak köze lenne a tudományhoz, igencsak hibás. A tudományos bizonyítékok teljes mértékben cáfolják a darwinizmust, és azt fedik fel, hogy létezésünk forrása nem az evolúció, hanem a teremtés.
-
A hívők (...) álláspontjuk alátámasztása végett olykor arra a sok tudósra hivatkoznak, aki hívő maradt. Valóban, az egyik vagy másik részterületen folytatott tudományos kutatómunka érintetlenül hagyhatja a tudós vallási előítéleteit: elegendő, ha valamely másik területen nem veszi tudomásul a tudományból folyó következtetéseket, vagy nem hajlandó saját tudományos eljárását filozófiai síkon általánosítani. Így a fizikus hiheti azt, hogy az életet Isten teremtette, a biológus, hogy van lélek, a pszichológus, hogy az erkölcs a kinyilatkoztatás eredménye. A tudományok mai specializációja a tudományos tevékenység elaprózódásával és szétforgácsolódásával jár együtt. A tudományos eredmények filozófiai jelentőségét csak külön mérlegelés segítségével lehet összegezni.
-
A hittel ellentétben a tudomány arra épül, hogy az elméleteket folyamatos megfigyelésekkel, kísérletekkel, extrapolációkkal és újraértékelésekkel úgy alá kell támasztani, hogy nagy valószínûséggel igaznak bizonyuljanak, vagyis elegánsak legyenek.
Frank Schätzing
-
A tudomány nem bizonyítékokkal, különösen nem végső bizonyítékokkal, hanem modellekkel halad előre. Jobbakkal, gyengébbekkel, tartósabbakkal és gyorsabban elvethetőbbekkel.
Falus András
-
A természettudós modelljátékait úgy változtatgatja, úgy csiszolja, hogy azok mindig tükröznek valamit a rajta és társadalmán kívüli objektív valóságból. Ez a legfontosabb jellemzője a természettudományoknak. A vallások, bölcsen, nem foglalkoznak a bizonyítással, a hit elegendő és egyetlen feltétele tanaik elfogadásának. A hívő számára érdektelen bármiféle kicsinyes bizonyság. A vallás lényegét, a hit nagyszerûségét zúzná össze, ha hitünket kívülállók idegen feltételeinek vetnénk alá.
Csányi Vilmos