Az, hogy ki vagy, mindig magasabb rendû annál, aminek látszol - annál, ami csak úgy tûnik, hogy van. Mihelyt elkezded valóban megismerni azt a személyt, aki - a te előítéleteid alapján - egy nagyon szép, vagy nagyon csúnya arc mögött megbújik, akkor a felszín elkezd elhalványulni, míg végül egyáltalán nem lesz jelentősége.

Kapcsolódó idézetek

1. Minél tovább ismersz valakit, annál többet változik a külseje. Egy igazán vonzó ember is egyre rondábbá válhat, ha utálod. Közben más, akit alig vettél észre, akire épphogy egyszer ránéztél, ha megszereted, abból egyszerre a világ legszebb tüneménye válhat, és nem akarsz mást, csak a közelében lenni.
2. A szépség mindig a szemlélő tekintetében rejlik. Mindig lesznek olyanok, akik bájosnak tartanak, függetlenül attól, hogy mennyire csíped ki magad. Mások viszont elborzadnak majd tőled. És egyáltalán nem számít, hogy ki vagy, egyszerûen ilyen az élet. Úgyhogy igazából az egyetlen vélemény, ami számít, az a sajátod.
3. Mindenki elrejti, hogy ki is valójában. Legalábbis néha. Néha úgy elrejtőzöl, hogy valakinek emlékeztetni kell, hogy valahol mélyen, még ott vagy... és van, amikor teljesen el akarod felejteni, ki is vagy.
4. Az "Én vagyok" áll minden szereped mögött. És ha - nagy ritkán - igazán mélyről nézel magadba, ez már nem férfi, és nem is nő. Az is csak egy maszk rajtad. Nehéz ezt átélni, főleg amíg fiatal vagy. De ahogy múlnak az évek, egyre könnyebb. Természetes... Müller Péter
5. Megtalálhatod azt az embert, akit az emlékeidben keresel? És ha meg is találod, el tudod magaddal hitetni, hogy valóban az ő életét éld? Hogy újra melletted legyenek mindazok, akik számára te már régen megszûntél? A valóságnak rengeteg arca van, és mindig a sajátunkét a legnehezebb felismerni.
6. Mindenki rendelkezik magáról valamilyen képpel, vagy ahogy ma szeretjük mondani, imázzsal, s megelégedéssel tölt el bennünket, ha a világ megerősíti, elfogadja ezt a képet. Én meg azt gondolom, hogy ez közönséges hiúság, s épp ezért mellékes. Sokkal lényegesebb - sőt, talán az egyedül lényeges kérdés -, hogy fel tudom-e fedezni az önmagamról kialakított imázs mögött azt, ami a valódi, "rejtett", "titkos" arcom. Hogy ez mennyire veszélyes, nem tudom. Nyilván az, ha az önámításaim elvesztésével kicsúszik a talaj a lábam alól. De hát miféle talaj volt az akkor?
7. Ha valaki mindig arra figyel, hogy az emberek mit gondolnak róla, akkor vajon nem felejti el, kicsoda ő igazándiból? Mi van, ha az arc, amit a világ felé fordít, csak egy maszk, ami alatt semmi sincs? Jodi Lynn Picoult
8. Ha valaki mindent (vagy legalábbis fontos dolgokat, mint boldogság, párkapcsolat, társaságba járás) a külső megjelenésétől tesz függővé, akkor nem jut elég figyelme a saját egyéb pozitív tulajdonságaira, s végül oda jut, hogy sem érdekes, sem humoros, sem kellemes beszélgetőtárs nem lesz, hiszen a külsején kívül az összes többi tulajdonságának megcsillantása a "majd" kategóriájába kerül. Amikor eljön a pillanat, és valóban szuperül néz ki (mert vannak ilyen élményeik az alacsony önértékelésû embereknek is), akkor azt veszi észre, hogy meg sem mer szólalni, képtelen bekapcsolódni egy beszélgetésbe, nem jut eszébe semmi, nem tud laza, mosolygós lenni, flörtölni, nyitni mások felé. És valóban előállhat az a helyzet, hogy érdektelen lesz egy olyan ember számára, akiről azt hitte, hogy a vonzó külsővel elérhetővé válik. Zárul az ördögi kör: levonja a következtetést, hogy még mindig nem elég csinos, vékony, kívánatos, ez vagy az nem elég nagy vagy épp elég kicsi rajta. Ha a figyelmi fókusza a testén marad, sosem keveredik ki ebből a negatív spirálból.
9. Oly nagyon igyekszünk eltitkolni életünk bizonyos részeit még a legközelebbi barátaink elől is! De amikor nagy néha felszínre kerülnek, végül kiderül, milyen jelentéktelenek is valójában.
10. Amíg szeret valaki, többnek lát, mint amilyen vagy. Szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, kívánatosabbnak. Fölfelé néz rád. Nagyobb értéknek vél, mint amilyen vagy. Müller Péter