Az idő jár, s az élet e hetekben megtelik tömény tartalommal. Más az emberek pillantása. Neszelnek valamit, az égre néznek csillogó szemekkel, aztán a földre, elborult pillantással. (...) Mi ez az érzés, ez a tömény, ez a sûrû, ez a fájdalmas és félelmes keresgélés és csodálkozás? Mi van a levegőben, az emberek szemében, a nők mosolyában? A búcsú.

Kapcsolódó idézetek

1. Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Wass Albert
2. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila
3. Annyira élesben megy minden, mintha egy utolsó roham lenne, most még gyorsan, gyorsan, teljes gőzzel égetve az üzemanyagot, éljünk és élvezzük, hogy élünk, mert ez már a búcsú. Ami rendben is van, nehogy már ne vegyünk tudomást arról, hogy egyszer vége lesz, és ezúttal nem a szerelemről beszélek, hanem az életről. Lángh Júlia
4. Elfeledkeznek az emberek egymásról. Nem néznek egymás szemébe, nem kérdezik a másikat. Átlépnek a problémákon, valahogy mindenki rohan. Mindenkinek egy élete van, azt próbálja jól leélni, csak rengeteg minden mellett elmegyünk, azt hiszem. Elmegyünk a természet mellett, elmegyünk a saját országunk mellett. Szacsvay László
5. A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége. Dean Ray Koontz
6. Remélem a tekintettel is ki lehet fejezni a szeretetet. Azt, hogy még túl sok ahhoz, hogy ne szeressünk tovább. Minden elmúlik az idővel. Minden. Ami mégis megmarad, ami rejtélyes módon kitart egy jó ideig, az az élet.
7. Néha előkerülnek régi képek, és velük együtt előrobban sok évnyi emlék, döntés, választás, ami a mosthoz vezetett. Néha visszamennék egy-egy pillanatba, néha kimerevíteném azokat az érzéseket. Néha nehézzé válik a bizonyosság, hogy így rohan az idő. Néha meg könnyûvé a gondolat, hogy mi mindent láttam, kaptam, adtam, és milyen jó mégis a mostban létezni.
8. A csend varázslatos és kellemes és olyan valószerûtlen. És még ha az élet nem is tartóztatható fel, néha elcsendesedik, és olyankor úgy néz ki, mintha megállna, mintha szünetet tartana. És ezekben a pillanatokban az ember úgy látja a saját életét, mintha távcsövön keresztül nézné. Attól függően, hogyan tartja a kezében, átfogó képet kaphat, vagy éppen az apró részletekbe tekinthet bele. És csodálkozhat. Vagy kétségbeeshet. Fellélegezhet. Gratulálhat magának. Minden lehetséges.
9. El kell tûnnöm, hogy azok a dolgok, amelyeket látok, épp az által, hogy többé nem lesznek általam látott dolgok, tökéletesen széppé váljanak. (...) Olyannak látni egy tájat, amilyen akkor, amikor én nem vagyok ott. Amikor ott vagyok valahol, az ég és a föld csöndjét beszennyezem lélegzetvételemmel és szívem dobogásával. Simone Weil
10. Mert az élet repül velünk, ha szárnyalunk vagy csak megyünk, andalogva, kézen fogva, emlékeket felkarolva, sóhajokba kapaszkodva, összebújva vagy széthullva, illatokkal, illanókkal tele tarisznyánk a jóval, hamuba sült fájdalommal, friss idővel vagy múlttal, ezerarcú szép titokkal.