Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön. Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, Amikor ők maguk már nincsenek köztünk. Ezek a fények csillognak és különösen, Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek. Szenes Hanna
2. Amikor megszületsz, egy új csillag kigyúl. Üzen az égi jel, egy élet elindul. De mert az égen is kevés a hely, Ezért egy másiknak mennie kell, S hullnak a Csillagok! Gerendás Péter
3. Megállapítottam, hogy a csillagok nem állandóak. Elolvadnak. Saját szememmel láttam, hogy éppen a legszebbek közül egyik-másik elolvadt, és lefutott az égről. (...) Ezért minden éjjel virrasztani szeretnék, hogy nézzem és őrizzem, amíg csak ébren tudok maradni. Így legalább emlékezetembe vésem a ragyogó égi mezőt. Ha majd egyszer eltûnnek, akkor legalább gondolatban vissza tudom képzelni az égre a pompás csillagok miriádjait, újra felragyogtatom és könnyeim káprázatában duplán látom őket. Mark Twain
4. Az idő jár, s az élet e hetekben megtelik tömény tartalommal. Más az emberek pillantása. Neszelnek valamit, az égre néznek csillogó szemekkel, aztán a földre, elborult pillantással. (...) Mi ez az érzés, ez a tömény, ez a sûrû, ez a fájdalmas és félelmes keresgélés és csodálkozás? Mi van a levegőben, az emberek szemében, a nők mosolyában? A búcsú. Márai Sándor
5. Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném, csillagom ezreivel. Platón
6. Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném, csillagom ezreivel. Platón
7. Az emberek több mindent vélnek arról, hogy hova megy az élet. Azt, hogy egy másik testbe bújva egy új lényként születik újra. Vagy hogy elmegy egy másik helyre, mi nagyon szép és nagyon helyre, hol csupa vidám dolog várja: az úgynevezett mennyországba. Vagy hogy a földbe megy esetleg, miután elhagyta a testet, és magából valamit átad a virágoknak és a fáknak. Vagy hogy miután elmegy, ott van az élet fönt a csillagokban, s mint csillogó kis égi láng, a csillagokból néz miránk. Vagy hogy egy pici ott marad benn az életből az emberekben. Mert az élet hiába ment el, emlékszik rá a többi ember, az életből egy kis darab szívükbe zárva ott marad.
8. Csillagok születnek és halnak meg. A körforgás örökké ismétlődik. Következő nap, következő éjszaka, és megint újra. Megszületünk és meghalunk, mint a csillagok.
9. És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt, Késnyelek hullottak pengétlenül A szemeibül. - Ó, mennyi dinamit lakik Én élve síró szemeimben! - A föld egyszerre elszaladt alólunk És elszaladt alólunk minden; Ég, csók, tûz, magam s a semmi. (...) Fehér vízben hevertünk egymás mellett, Szivemben ő s az ő szivében én. Hátulról keresztülnéztem magamon S úgy láttam, hogy bennem él tovább. József Attila
10. Ahogy az ablakon át kinézek, látom, amint az emberek vígan jönnek-mennek az utcákon. Nevetnek, nyaralnak, élik az életet. (...) Így lesz akkor is, ha majd én halok meg egyszer. Az ég nem szakad le, a Föld forog tovább. Születünk és elmúlunk észrevétlenül.