Az idő nem szegheti egy madár szárnyát semmiképp. Madár és szárnya együtt, egy tollként hull alá. Ha szárnyaltál valaha, te vagy a pacsirta, s annak nem lehet közönséges halála.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha egy pacsirtának levágod a szárnyát, a tiéd lesz, de többé nem tud repülni, pedig te pont a röptét szereted.
2. Mióta világ a világ, az ember csodálta a madarak nagyszerû képességét, melynek köszönhetően bármikor elszakadhatnak a földtől. Tudják: szárnyal, mint egy sas. Ilyesmik. De bármilyen metaforákat találjunk is ki, egyikünknek sem nőtt még szárnya, és a gravitáció mindenkire érvényes. Előbb vagy utóbb minden talajt fog majd. És ez mintha a kapcsolatokra is igaz volna. Járhatnak akármilyen boldogan a fellegekben, az az egy biztos, hogy a végén pofára esnek.
3. Hagyd, hogy az idő begyógyítson minden sebet, Hisz azt mondják, az idő repül, De te mégis folyton szárnyát szeged... Tablo
4. Vannak madarak, amelyek nem bírják a kalickát. Túl ékes a tolluk. És amikor elrepülnek, örülsz, hisz tudod, hogy bûn volt bezárni őket. Mégis minden szürke és üres, ami marad utánuk. Egyszóval, hiányzik a barátom.
5. Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörû, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." Paulo Coelho
6. Szép tarka madár volt a lelkem; Voltak ragyogó tollai: Reményekkel, vágyakkal telten Indult a nagyvilágba ki. De jöttek éleskarmú vércsék! Egymásután mind rácsapott. Tollait egyenként kitépték... Én meghaltam, halott vagyok... Nadányi Zoltán
7. Annyi éven keresztül ugrált az ágyán, hogy egy délután, ugrálás közben a szemem láttára kiszakadt az ágynemû. Szállongó tollak lepték el a szobát. A nevetésünktől meg fennakadtak a levegőben. A madarakat juttatták eszembe. Tudnának-e vajon repülni, ha nem volna valahol valaki, akinek a nevetése fenntartja őket a levegőben? Jonathan Safran Foer
8. Madarat tolláról, embert barátjáról.
9. Ismét leboronga egy évi idő, Gyors napjaival soha vissza se jő. Gyors napja, miként fejedelmi madár, Csattogva odább kél és tova jár.
10. Az idő néha úgy röpül, mint a madár, máskor meg vánszorog, mint a csiga. Akkor boldog az ember, ha észre sem veszi, hogy gyorsan múlik-e vagy lassan. Ivan Szergejevics Turgenyev