Szép tarka madár volt a lelkem; Voltak ragyogó tollai: Reményekkel, vágyakkal telten Indult a nagyvilágba ki. De jöttek éleskarmú vércsék! Egymásután mind rácsapott. Tollait egyenként kitépték... Én meghaltam, halott vagyok...

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak madarak, amelyek nem bírják a kalickát. Túl ékes a tolluk. És amikor elrepülnek, örülsz, hisz tudod, hogy bûn volt bezárni őket. Mégis minden szürke és üres, ami marad utánuk. Egyszóval, hiányzik a barátom.
2. A szerelem csalfa madár, alig fogtad, máris elszáll, égből szállott, éghez reppent, egy-két tolla maradt itt lent. Szabó Magda
3. Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörû, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." Paulo Coelho
4. Csak az én telem nem ily mulandó. Csak az én halálom nem halandó. Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sohse reppen. Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki... Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni! Babits Mihály
5. Vak éji denevérként repdeső lelkem meghalt, és fehér, szabad, fény felé szálló madárnak támadott fel. Szepes Mária
6. Ha valami felrobban, nem lehet szép. És a lelkem felrobbant, szétszakadt... bárhogy is írom, a lényeg, hogy meghalt. Csitáry-Hock Tamás
7. Az idő nem szegheti egy madár szárnyát semmiképp. Madár és szárnya együtt, egy tollként hull alá. Ha szárnyaltál valaha, te vagy a pacsirta, s annak nem lehet közönséges halála.
8. Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál... Petőfi Sándor
9. Régen láttam tündérszép orcádat, Rég hallottam beszédes kis szádat! Mégis mintha csak most fogtam volna Tarkabarka pillangót veled... Pajkos lelkem hozzád repül vissza S átéli az elmúlt perceket!
10. Piros kis fellegek fedték imént a fél eget mint egy eltépett mennyei nagy rózsa hulló szirmai. De jött a hamvas szürkület, s mindegyik bús lett, szürke lett, mint óriási lőtt madár tolla, ha hullva szerte száll. És most lejött a csendes éj, s fehér lett újra mind, fehér. Szerettem rajtuk ezt a színt. De jött egy szél s elvitte mind. Babits Mihály