Az idő. Sima, sötét és csendes. Mint egy mélyen megbúvó vágyakozás.

Kapcsolódó idézetek

1. Valami hiányzik, ami nincs. A csend.
2. Mozdulatlan táj már a szív, Csupa némaság. Elfelejtve jár útjain a vágy.
3. Az igazi szerelem színtelen, hallgatag, mint a hétköznapok. Csak az énekel, aki vár valakit. Az egymásra kulcsolt kezek hallgatagok.
4. Különös, hogy a csend mennyire el tudja torzítani az időt, a percek ilyenkor nem olyanok, mint máskor, nem akarnak eltelni, olyanok, mint a mozdulatlan égbolt. Jón Kalman Stefánsson
5. Csak járom az idő vajúdó kínját. Szívem mély árnyékba hajol: A föld siket méhéből nem hallom lelked, mint dalol.
6. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila
7. Csendes vagyok, mint egy elképzelt suttogás.
8. Az üres tér az időben. A szoba, ez a kivilágított kis kamra, ugyanolyan, mint azelőtt - és itt van megint az egyetlen ember is, akit szeret, és valami furcsa módon mégsem ugyanaz már ő sem, megfoghatná akár, csak a karját kellene kinyújtania, de számára mégis és már örökre elérhetetlen. Erich Maria Remarque
9. Mint néma csónak parttól az éjszakába, úgy távolodik lelkemtől a lelked. Vágyakozásod sötét hullámain úgy siklik tova s mindig távolabb.
10. Furcsa dolog a csend, olyan, mint egy tükör. Megmutatja, mi van benned.