Ugrás a tartalomra
Az időhúzás mûvészetét gyakoroljuk. Elvégre vacsorázni is kell, inni is kéne valamit, és még mennyiféle dolog vár ránk, amelyek bonyolítása közben egymást lehet bámulni, már-már ütődötten. Tisztában vagyunk mindezzel, mégsem könnyû felhagyni vele.
Kapcsolódó idézetek
-
Érdemes egyszerre több projektet is futtatnunk, hogy ki tudjuk választani, éppen melyikkel van kedvünk foglalkozni. Amikor belefáradunk az egyikbe, bármikor átválthatunk a másikra. Amikor azt is megunjuk, visszatérhetünk az előzőhöz. Ezt nevezem termékeny időhúzásnak.
Austin Kleon
-
Kivéve azt a néhány pillanatot, amikor az ember éppen tehetséges, a mûvészetet folyton gyakorolni kell. Főként azért, hogy a teremtő másodperceket jól ki tudjuk használni.
Bessenyei Ferenc
-
Sokáig tart megfőzni a legegyszerûbb ételt is, ha az ember figyelmét folyton eltereli a beszélgetés, az össze-összevillanó pillantások, a csábító érintések. És sokáig tart elfogyasztani az ételt is, ha az ember közben lassan beleszeret a vele szemben ülő férfiba.
Nora Roberts
-
Valamivel ki kell töltenie az időt; el kell hitetni magunkkal egy s más dologról egy időre, hogy az fontos. Mert különben egybekulcsolt kezekkel ülnénk az útszélen, és talán ez volna a természetes - minden egyéb csak magahitető fontoskodás.
Kaffka Margit
-
Kézben tartjuk az időt, mondjuk, holott az idő tart kézben bennünket, végighajtva minket azokon a pillanatokon, amelyeknél pedig szívesen elidőznénk.
Naomi Alderman
-
Nem csak az a fontos, amit a mûvész odatesz, de még döntőbb, mit hagy el. A rajzolás a kihagyások mûvészete.
Gadányi Jenő
-
Az emberi életet általában, például a barátaim, ismerőseim életét is bizonyos értelemben mûalkotásként próbálom szemlélni. (...) Az életforma maga is mûvészi eszköz és egyben megoldás, amivel az ember alakítja a maga világát. Persze ebbe minden beleértendő, a táplálékszerzéstől a táplálék-konzerválásig, azaz az életfenntartó technológiáktól a közösségi magatartás mechanizmusaiig, szóval az összes elképzelhető vonatkozás együttese. Ez az igazi mûremek.
Szentágothai János
-
Elkezdeni könnyû. Meggondolatlanul belevágunk egy kapcsolatba, egy háborúba, egy vállalkozásba, és aztán, amikor pedig már rég be kellett volna fejezni őket, még mindig küszködünk velük. Az ember könnyen kezd, nehezen fejezi be. Így van ez az irodalomban, az ivászatban, a szexuális életben, a lelki természetû kapcsolódásokban.
Szív Ernő
-
Mûvészettel foglalkozni és érteni, egymással szinkronban megélt szenvedés és gyönyör. Talán nagyobbrészt fájdalmas gyönyör, ezért lehetetlen megszabadulni tőle. Dimenziót váltani segít, létélményeket mutat. Olyan ez, mint a kábítószer, rákap az ember, a saját démonjává teszi a mûvészet szeretetét. Soha többet nem lehet szabadulni tőle.
Beney Zsuzsa
-
Bárcsak fiatalon felfognánk, mi az idő valójában! Oly végtelennek tûnik, aztán egyszerre vége. De amíg bírjuk szusszal, igyekszünk érdekessé tenni.