Az igazi bensőséges viszonyhoz (...) közelség és távolság egyaránt szükséges... mint a táncban. De milyen nehéz ráérezni, mikor közeledjünk, és mikor húzódjunk hátrébb! Néha betolakszunk a másik ember terébe, túl sokat kérünk, máskor viszont távol tartjuk magunkat, félünk követelni, ám ezzel azt a benyomást keltjük, hogy nem akarjuk elkötelezni magunkat.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. (...) De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha titokban azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve". (...) És ilyenkor elveszettnek érzem magam. Paulo Coelho
2. Azt hiszem, rettenetesen fontos, hogy meddig terjed a saját énünk, és mikor lógunk a másikba, illetve mikor lóg a másik belénk. Hogy meg tudjuk-e teremteni a másiktól való függetlenség és a vele való feloldódás törékeny egyensúlyát. Mert egyszerre szeretnénk megszûnni a másikban, elveszíteni az éntudatunkat, s egyszerre szeretnénk menekülni tőle, hogy ne nyelje le azt, akik vagyunk. Háy János
3. Nem lehetséges szoros, tartós kapcsolatban létezni valakivel úgy, hogy az egyszersmind ne lenne bonyolult is, annak minden következményével együtt. Természetesen láthatunk valamit egyszerûen is, ami valójában nagyon árnyalt és összetett, de ez akkor inkább rólunk szól, a mi nézőpontunkról, és nem magáról a kapcsolatról. Aki tehát valódi hosszú távú békét szeretne a társkapcsolatában, annak tudnia kell lemondani a nyugalmáról. Pál Ferenc
4. Szerető társakként óvatosan egyensúlyozunk egy kifeszített kötélen. Amikor a kétség és a félelem szele kezd fújni, ha pánikba esünk és megragadjuk egymást, vagy hirtelen elfordulunk egymástól, hogy menedéket keressünk, a kötél még jobban kileng, és még inkább egyensúlyunkat veszítjük. Ahhoz, hogy a kötélen maradjunk, együtt kell mozdulnunk, és reagálnunk kell egymás érzelmeire. Ha összekapcsolódunk, kiegyensúlyozzuk egymást. Újra érzelmi egyensúlyba kerülhetünk.
5. Ha nem vagyunk képesek hagyni a másikat szabadon lélegezni, ha neheztelünk rá, hogy tőlünk távol is jól érezheti magát, az nem a szerelmünk jele, inkább a bizonytalanságunké. Azért akarjuk, hogy ott legyen, mert nekünk úgy a jobb, mert úgy vagyunk biztonságban, mert akkor tudjuk igazán, hogy szeret. Ha távol van, jönnek a kétségek, jön a szorongás.
6. Tudni kell a megfelelő távolságból szeretni. Mint a gumi: ne legyen se túl laza, se túl fojtogató, különben a végén elveszítjük a kapcsolatot. Meg kell találni a megfelelő feszességet. Raphaëlle Giordano
7. El kell fogadnunk a bizonytalanságot, azt, hogy a másik önálló, különálló személy, saját gondolatokkal és vágyakkal, akit soha nem ismerhetünk meg teljes mértékben. A monogám kapcsolatokban ugyanis azt hisszük, megszereztük, megvan a másik, azt hisszük, szinte birtokoljuk, hogy hozzánk tartozik. Pedig mindig lesznek a lelkének olyan részei, amelyek rejtve maradnak előttünk.
8. Ahhoz, hogy hosszú távon is jól mûködjön a kapcsolat, nem elég közel lenni egymáshoz. Fontos, hogy a párok megtalálják az egymástól való optimális távolságot, hogy kellő tér álljon rendelkezésükre az önálló tapasztalatszerzéshez és gondolkodáshoz, ami nélkül nem tudnának frissességet csempészni a kapcsolatba.
9. Megközelíteni egy másik embert nem csak az ölelés, de még egy őszinte beszélgetés szintjén is, amikor "őszintén kiadom magam", veszélyes dolog. Kockázatos. Vajon mit kezd velem? És én mit kezdek vele? Beengedni magamba valakit - ez a szeretet. És ehhez le kell győzni (...) azt a félelmemet, amit lehet, hogy utólag igazol az élet, hogy nem kellett volna. Müller Péter
10. Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a magány még zárkózottabbá, még magányosabbá teheti az embert. Kudlik Júlia