Ugrás a tartalomra
Az igazi gyerek szeret gondtalanul élni, s a világ komolyabb ügyeit ösztönösen áthárítja a körülötte élő felnőttekre. Szeret jól enni, és soha nincsenek komolyabb kenyérgondjai, kötelező ránézve az iskolába járás, de legjobban szeretné, ha a mameluk házitanító tanulná meg helyette a leckét. Õ csak azért van, hogy éljen és nőjön, teljesedjen minél erősebbé, hogy ezzel a szabad, gondoktól kimentett erővel minél jobb helyet biztosíthasson magának a világban. Az az ember, aki nem így éli le gyerekéveit, az öregen született, visító hangjában már magával hozza a szülei fáradtságát, s legtöbbjük az egész életen át nem hall meg egy hangot a maga tiszta füleivel, nem lát meg egy színt a maga tiszta szemével. Semmi sem tud hatni rájuk az újság ingerével, egyszer valahol mintha már mindennel találkoztak volna.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyereknek az az otthonos, az a természetes, ami körülveszi, amibe belenő. Nem kérdőjelezi meg a környezetét, nem az otthonát méri a külvilághoz, hanem a külvilágot az otthonához. Egy kétnyelvû családban felnövő gyerek nem csodálkozik, hogy miért beszél az apja más nyelven, mint az anyja. Így van, és kész. Már régen tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, mire megtud valamit arról, hogy különböző országokban más-más nyelven beszélnek az emberek, és megismeri szülei előtörténetét.
-
Egy gyerek, aki mindig egyetért a szüleivel, az meg van törve. Azt akarom, hogy az én gyerekem igazi gyerek legyen. Azt akarom, hogy az én gyerekem autonóm legyen. Hogy néha ne szeressen. Akarom, mert szeretem. Szeretem, s ezért megengedem neki, hogy elfecsérelje az életét, habár természetesen küzdeni fogok azért, hogy ne pazarolja el.
-
A gyerek szeme mélyebben és tágabban, bizonyos értelemben igazabbul látja a világot, mint a felnőtté, mert a valóságot kiteljesíti, megtoldja az álommal; az álom szót nem üres ábránd, menekülés értelemben véve, hanem mint a teljesség és tisztaság igényét, vágyát, lehetőségét.
-
Egy gyerek ideális esetben két érett személyiségû, egymást szerető ember mély elköteleződéséből és kölcsönös vágyából, megfelelő érzelmi és anyagi körülmények közé érkezne erre a világra - az élet azonban ritkán kényeztet el minket ideális helyzetekkel.
-
A felnőttek azt mondanak a gyerekeknek, amit akarnak. Egy gyereknek hosszú ideig a felnőttek kimondott szava a legszilárdabb valóság. Amit mondanak, segíthet átvészelni a legiszonyúbb valóságot is, de bele is taszíthat. Akárcsak az, amit elhallgatnak.
-
A gyerekeket nevelni kell, de a szeretetet sosem lenne szabad megvonni tőlük. A gyerekek mondhatják azt, hogy gyûlölik a szüleiket, és forgathatják a szemüket a rossz anyukaviccektől. Csapkodhatnak ajtókat, feszegethetik a határokat, és megszeghetik a szabályokat. Az egészséges kamaszok a szüleiken fejlesztik a vitakultúrájukat, megtanulják érvényesíteni a saját akaratukat, felszólalnak a szabadságuk és önállóságuk érdekében. Az egészséges kamaszok, akik tudják, hogy feltétel nélkül szeretik őket, nem félnek hallatni a hangjukat.
-
A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.
A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy a maga és mások rovására, rejtek-utakon él.
Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.
Weöres Sándor
-
A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Õk egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.
Pilinszky János
-
A gyerekben természeténél fogva él a meggyőződés, hogy a felnőttek alapjában véve tisztességesen élnek; igen, a gyereknek sok mindenről nem beszélnek, mert "még korai", és a felnőttek titkainak a kifürkészése a gyermekkor legizgatóbb foglalatosságainak egyike; de hogyan tételezhetné fel a gyerek, hogy létezik egy csomó dolog, ami ki van rekesztve a szóbahozhatóság köréből, hogy létezik olyan nyelv, amelyiken hallgatnak?
-
A gyerekként eltöltött létnek is vannak minőségbeli fokozatai, melyeket leginkább a felnőttek kommentárjai jeleznek a bimbózó elme felé. Mert a felnőtteknek (és csak most értem meg, miért) megvan az a csodás képességük, hogy ne vegyék figyelembe, ha épp az a gyerek ólálkodik a közelben, akiről egy különösen kínos beszélgetés folyik. "Ebből soha nem lesz semmi." "A jegyei rosszabbak, mint az apjának voltak ennyi idős korában, pedig az is hülye, mint egy lánctalpas." "Remélem, a gyárba még felveszik, csak ne kéne annyit járatni iskolába." Vagy ennek a tökéletes ellenkezője, az eljövendő dicsőség megelőlegezett himnuszai, az elégedettség szociális böffentései, a szülői kannibálszeretet iszonyatos megnyilvánulásai, melyek, ha lehet, még nyomasztóbb súlyt helyeznek az áldozat vállára. Amennyiben képes vagy felmérni a léted által okozott károkat, mindennap azzal a vidám érzéssel ugorhatsz neki reggeleidnek, hogy téged senki nem akar, de ha már itt vagy, teljesítened kellene valamiféle homályos elvárásokat, amire viszont létednél fogva képtelen vagy. De ha tehetséges gyerek vagy megértő szülőkkel, a legrosszabb a helyzet. Az életed folytonos és szüntelen bizonyítás, hogy igenis méltó vagy arra a szeretetre és elismerésre, amit kapsz, és minden apró melléfogás, minden hiba ezerszeres nagyításban látszik. Aki ebbe a kategóriába esik, az előbb-utóbb összeroppan. Ha szerencséje van, még gyerekkorában.
Veres Attila