Az illúziók a meghalt szépségek hazajáró lelkei, csak ott villóznak, hol temető van; de nekünk meg kell mentenünk a haláltól életünk rejtelmes szépségeit az által, hogy nem öljük meg azokat.

Kapcsolódó idézetek

1. Az élet a halhatatlanság illúziója. Egyszer eljön a búcsú, gondoskodjunk róla, hogy sok szép emlékünk maradjon!
2. A biztonság illúzió, és az illúziók azért vannak, hogy fenntartsák őket. Ellenkező esetben az életet senki sem tudná elviselni.
3. Szeretjük-e azt, ha vannak illúzióink? (...) Sőt féltve őrizzük is, nehogy a valóság teljesebb megismerése tönkretehesse azokat. Füst Milán
4. Akkor fordulunk spiritisztákhoz, amikor szükségünk van a halottainkra, amikor nem tudjuk elfogadni, hogy a halál végleges. Hinni akarunk abban, hogy a spiritiszta vissza tudja hozni a holtakat az élők világába. A lezárás ugyanilyen illúzió - hiú remény, hogy meg tudjuk fojtani nagyon is eleven gyászunkat. Stephen Grosz
5. Ne válj meg az illúzióidtól. Ha hagyod őket elillanni, lehet, hogy te megmaradsz, de nem marad benned élet. Mark Twain
6. Illúzióink száma talán éppoly végtelen, mint az emberek kapcsolata egymás közt, vagy mint az embereké a dolgokhoz. És valahányszor az illúzió eltûnik, vagyis ha a lényt vagy a tényt olyannak látjuk, amilyen rajtunk kívül, a valóságban, különös érzés támad bennünk: félig sajnáljuk az eltûnt ábrándképet, félig kellemesen meglep az újdonság, a reális tény. Charles Baudelaire
7. Hogy a világ szép?... Dehogyis, hazugság!... Minden szépség a szívünkből jön, amíg ez a szív örülni tud. Abban a pillanatban, mikor az öröm elröpül, a föld már csak puszta temető. Panait Istrati
8. Néha csak illúziók segítségével őrizhetjük meg az ép eszünket. Laurell Kaye Hamilton
9. A vágy megszépíti azokat a dolgokat, amelyekre kiterjeszti tüzes szárnyait és (...) a vágy beteljesülése, amely igen gyakran csalóka, az ember egyetlen igaz kincsének, az illuziónak halálát jelenti; megöli a vágyat, amely az élet egyetlen ingere. Anatole France
10. Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól. Libba Bray