Ugrás a tartalomra
Az ilyen beszélgetéseket, amikben így hullámoznak ide-oda két ember között a szavak, nem lehet csak úgy abbahagyni. Nem szabad, mert kidőlnek akkor a körút két szélén a fák, és összekuszálódnak a sínen a villamosok.
Kapcsolódó idézetek
-
A szavai úgy hullanak közénk, a járdára, mint a kövek. Csaknem beszakad a járda.
Jodi Lynn Picoult
-
Elindul valahonnan egy beszélgetés, és kiköt egy tökéletesen idegen ponton, vagy tán ki se köt: egyszerûen szétporlik a sok szöveg vagy sok unalom vagy sok érdektelenség vagy még több szórakozni vágyás oldó vegyületében.
Szilvási Lajos
-
Teljesen véletlenül találkozunk valakivel az utunkon, mint a járókelőkkel a parkban vagy az utcán, és általában csak egy pillantást váltunk, de ez néha egy életre szól. Nem tudom, miért van ez így, ki és miért keresztezi az utunkat. És két útból miért lesz hirtelen egy. Hogy lehet az, hogy két ember, akik addig nem is ismerték egymást, egyszer csak úgy dönt, hogy együtt megy tovább ezen az úton.
-
Egy jó beszélgetésben az ember folyamatosan ad is, és kap is.
Szirtes Tamás
-
Ha valami elég közel növekedik ahhoz, amit szeret, végül egymásba fonódik a gyökerük. Beszélhetünk a veszteségről, feldolgozhatjuk, hagyhatjuk, hogy az idő megpróbálja begyógyítani a sebeket, de a biológia törvényeit nem hághatjuk át: a kettévágott növények nem gyógyulnak, hanem elpusztulnak.
Fredrik Backman
-
A világ körhintához hasonlít, jönnek-mennek, váltakoznak a hangulatok, ütik egymást, és hiába ellentmondásosak, gyakran egyszerre csendülnek föl.
Milan Kundera
-
Az embernek sokféle nyelve van: az egyiken a gyerekeivel beszél, egy másikon a szerelmesek társalognak... és van egy olyan is, amelyen magunkkal beszélgetünk, belső dialógust folytatunk. Az utcán, munka közben, utazás alatt mindig más-más nyelvek szólnak, nem csak a szavak változnak ilyenkor, hanem valami más is. Az ember még reggel és este sem beszél egyformán.
Szvetlana Alekszijevics
-
Az ember nem járhat egyszerre két úton. Ha megpróbálja, kettéhasad.
-
A szavak társalgássá válnak, és akivel társalog, annak társává is válhat az ember.
Pierre Franckh
-
Nehéz a párbeszéd, de mindig meg kell próbálni. (...) Olyan ez, mint egy hegy, amelynek a két oldalán állunk. A másik oldalt nem látjuk. De hogy jobban ismerjük a hegyet, átkiabálhatunk egymásnak. Megkérdezem azt, aki a túloldalon áll: te mit látsz? És én is elmondom neki, én mit látok. Talán így jutunk valamire.
Lángh Júlia