Ugrás a tartalomra
Nehéz a párbeszéd, de mindig meg kell próbálni. (...) Olyan ez, mint egy hegy, amelynek a két oldalán állunk. A másik oldalt nem látjuk. De hogy jobban ismerjük a hegyet, átkiabálhatunk egymásnak. Megkérdezem azt, aki a túloldalon áll: te mit látsz? És én is elmondom neki, én mit látok. Talán így jutunk valamire.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindig lesz egy másik hegy,
és én mindig el akarom érni, hogy elmozduljon.
Mindig lesz egy fárasztó csata, néha pedig veszíteni fogok.
(...)
Azok a küzdelmek, amikkel szembenézek,
azok a lehetőségek, amiket kapok,
lehet, hogy néha legyőznek engem,
de nem török össze.
Miley Cyrus
-
Olyan, mintha egymás mellett haladnánk ugyanazon az úton és ugyanoda tartanánk, mégis képtelenek vagyunk összetalálkozni. Mintha csak egy átlátszó üvegfal magasodna közöttünk. Mikor meglátjuk a másikat, megindulunk egymás felé, de idővel mindig beleütközünk, és sosem tudunk összetalálkozni.
Kollár Betti
-
Azt mondtad, ahhoz, hogy a dolgok rendbe jöjjenek, valamelyikőnknek nagyon kell bíznia, és mernie kell, akár vakon is elrugaszkodni. Úgy vélem, előttem a szakadék, amely fölött át kell lendülnöm, s csak remélni tudom, hogy ott vársz rám a túloldalon.
-
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
-
Érdemes türelmesen végighallgatnunk egymást. Hiszen amit mi akarunk mondani, azt már úgyis tudjuk. Amit a másik ember mondana, azt viszont még nem.
Vámos Miklós
-
- Mondd, fogunk mi még találkozni egymással?
- Ki lát a jövőbe? (...) Mivel csak a hegyek nem találkoznak egymással, minden reményünk megvan rá, hogy mi még találkozhatunk.
Berkesi András
-
Egy beszélgetésben két ember összetalálkozik, és keresi az igazságot. De itt a beszélgetésben két lehetőség van: az egyik, hogy keressük az igazságot, és sikerült a beszélgetés, ha sikerült az igazság valamifajta oldalára rájönni. A másik, ami a legtöbb emberben sajnos megvan, hogy a beszélgetésben érvényesülni akar. És mihelyt érvényesülni akar, akkor cigányútra megy az egész.
Lukács György
-
Fordítás közben gyakran úgy érzem, hogy egy tőlem távol élő vagy már rég halott emberrel beszélgetek, s közben úgy ismerhetem meg őt, ahogy kevesek. Különös párbeszéd a miénk: ő makacs következetességgel ismétli ugyanazt, én próbálom megérteni, formába önteni gondolatait. Amikor elégedett, tovább enged. Sokat tanulok tőle.
-
Arról az oldalról, amit mindenki néz, már nehéz valami újat mondani, meg kell nézni, mi van a dolgok mögött, a túloldalán, mert esetleg az ellentéte igaz annak, amit mindenki hisz. Igazán ezekkel érdemes foglalkozni.
Bitó László
-
Természetes, hogy az egyik ember így látja a világot, a másik meg úgy. Akkor van gond, ha ezt nem tudjuk megbeszélni.
Nemcsák Károly