Ugrás a tartalomra
Az ima intelligenciák találkozása. Nem személyes kérések alkalma, hanem a spirituális és bensőséges összekapcsolódásé, amikor a bennünk élő lélek és lényünk legmélyebb és legbensőbb része szent, őszinte és szívből jövő módon szól Istenhez, kifejezve szívünk és elménk legmélyebb kívánságait.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ima a léleknek Istenhez való felemelkedése.
Konrad Martin
-
Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.
-
Az ima ne kérések sora legyen, hanem alkalom a megértésre! Imádkozás közben lelkünket kitárva várunk arra, hogy valaki gondolatokat suttoghasson a fülünkbe. Ez a valaki Isten.
-
Az ima az igazság, az őszinteség tudománya.
Marilynne Robinson
-
Amikor az ember már a szívét is meghaladja, egész lénye arra vágyik, hogy virágba borulhasson, ezért egész lényét meg akarja osztani másokkal - ez az ima állapota.
Osho
-
Tudományos szempontból az ima megőrzi az egészséget és egészségessé tesz, vallásos szempontból pedig segít az imádkozónak és azoknak, akikért az ima szól.
-
Azzal a mantrázással, amit sokan imádkozásnak neveznek, ami meg nem értett és át nem élt szavak, mondatok halmazából áll, és amiket oda sem figyelve elhadarsz, nem biztos, hogy oda jutsz, ahová szeretnél. (...) A valódi ima a szívből jön, és egy egész más minőséget képvisel. Úgy hívják, egész egyszerûen: hála.
Ara Rauch
-
Az ima szavai erős pozitív rezgéssel bírnak. Jó hatással vannak a testre és a lélekre egyaránt, mivel harmonizálják a testünkben keringő életenergiát.
A. O. Esther
-
Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.
Müller Péter
-
Az ima, ha másra nem, hát arra jó (...), hogy lekösse gondolataimat és megnyugtasson.
Berkesi András