Ugrás a tartalomra
Az imaginárius szám az isteni lélek kellemes és szellemes segítsége, szinte átmenet a létező és a nem létező között.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten a számokban rejtőzik, a szám a szépség másik neve.
Dimitri Verhulst
-
Kultúránkban a szellem fogalma nem evilágit jelent, hanem valami elkülönültet, amely csodás módon mégis bele tud avatkozni az anyagi folyamatokba, sőt, valamilyen rejtélyes módon élteti és irányítja azokat. Elég ironikus, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a pénz az, ami ma a bolygónkon leginkább emlékeztet a fent leírt isteni minőségre. Láthatatlan, halhatatlan erő, amely mindent körülvesz és irányít, mindenható és határtalan, egy "láthatatlan kéz", amely, ahogy mondják, forgásban tartja a világot.
Charles Eisenstein
-
A jó segíti az embert, a rossz gátolja. Ez lényegében akkor is így van, ha nem hiszünk a jó és rossz szellemekben.
-
A szám uralja a formákat és a gondolatokat.
Püthagorasz
-
"Isten", ez is csak szó, de legalább mindig ugyanazt jelenti. És az a fontos, hogy kaphatunk-e valamiből egy kis illúziót még, ha már egyébfajta álmok, izgalmak, jelentőségek elhagytak bennünket. Hogy a halál csak átmenet, álom; az élet nem jelentős, és mikor azt hisszük, hogy minden mögöttünk van, egyszerre megnyílik előttünk a jövő. Ismeretlen, határozatlan, de szép, mesés, finomult, végtelen: a mennyek országa.
Kaffka Margit
-
Amikor írsz, átjárhatóvá válnak számodra az anyagi és anyagtalan világ közötti dimenziók. Mert az írás: betûtestet öltött lélek.
W. Barna Erika
-
A matematika az emberi szellem isteni őrülete.
Alfred North Whitehead
-
A boldogság egy köztes állomás a túl kevés és a túl sok között.
Channing Pollock
-
A cél elérése az embert az első pillanatban boldoggá, később melankolikussá teszi. A lélek visszatekint a megtett útra, megméri a kiállott fáradtságot, felbecsüli az átélt szenvedéseket, s megállapítja, hogy - az idő elmúlt. Elmúlt visszahozhatatlanul. Az elért cél tulajdonképpen nem más, mint egy szám az élet homályos óralapján. Csak negyedrésznyire jelenti, hogy valami sikerült. Háromnegyed résznyire az a jelentése, hogy elmúlt az életből egy darab.
Falu Tamás
-
Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül, hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át.