Az indokolás kényszere akkor is jelen van, amikor nincs válasz a tarsolyunkban. Mégis kötelességünknek érezzük, hogy valamiképpen meg tudjuk magyarázni a viselkedésünket. Ez az intencionalitás elve mûködés közben, ami mindig józan ítélőképességet feltételez: biztosan van valami jó oka annak, amit csinálok, különben nem így csinálnám! Ilyenkor nagy a csábítás, hogy a semmiből előrántsunk egy hihetőnek tûnő magyarázatot. Így születik meg egy praktikus kis hiedelem, ami akár még igaz is lehet.

Kapcsolódó idézetek

1. Időnként úgy cselekszünk, hogy nem tudjuk okát. Az ösztönös cselekvés természetünk. Néha tudjuk, mi kell, mielőtt tudjuk, hogy tudjuk.
2. Érdemes dönteni, még akkor is, ha nincs hozzá feltétlen kedvünk. Amikor kimondjuk, hogy szerintünk mi is legyen, választásunk felemelő érzést hoz jutalmul, feltéve, ha bele is állunk a döntésbe, magyarán: elköteleződünk annak tartalmi vonatkozásai mellett. No, nem azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy a legjobb döntést hoztuk, és azért sem, mert biztosan jól járunk majd, egyáltalán nem; sokkal inkább azért, mert önmagunk maradunk.
3. Talán nem mindig tudjuk pontosan, hogy miért tesszük azt, amit, miért választjuk azt, amit, vagy miért érzünk úgy, ahogy. Azonban a motivációink zavarossága nem akadályoz meg abban, hogy tökéletesen logikusan hangzó érveket hozzunk fel a cselekedeteink, döntéseink és érzéseink mellett. Dan Ariely
4. Néha (talán gyakran) nem a nyilvánvaló választási lehetőségek alapján hozunk döntéseket, hanem ösztönösen tudjuk, hogy mit akarunk, és ezért mentális gyakorlatokat végzünk, amelyek során mindenféle igazolást fabrikálunk, hogy megmásítsuk a kritériumokat. Ekképpen azt kapjuk, amit tényleg szeretnénk, ám ugyanakkor fenntartjuk a látszatot - önmagunk és mások számára is -, hogy racionális és érvekkel jól alátámasztott döntést hoztunk. Dan Ariely
5. A motiváció késztet arra, hogy csinálj valamit. Mindig motivál valami, amikor megteszel valamit (...). A megfelelő motiváció hozzásegít a sikerhez.
6. Racionális énünk azt sugallja, hogy döntő helyzetekben a tényekre és észérvekre kell támaszkodnunk. A baj csak az, hogy a jobbik eszünkkel hozott döntéseinket nem váltjuk tettekké, ha ősi ösztöneink rosszat sejtenek és riadót fújnak. Megérzéseink viszont akkor is tettekre sarkallnak, ha szemernyi észérvet sem tudunk felhozni indoklásul. Ideig-óráig erőt vehetünk magunkon annak érdekében, hogy saját vagy mások észérvei alapján lépkedjünk előre az életben, de előbb-utóbb elérünk ahhoz a ponthoz, amikor a siker érdekében valódi eltökéltségre van szükség. Ez pedig vagy zsigerből jön, vagy sehogy.
7. Nem számít, mennyire erős a meggyőződésünk, hogy a gondolataink okozzak a tetteinket, akkor is igaz, hogy mind a gondolatot, mind a cselekedetet okozhatja valami más, ami kívül esik megfigyeléseink körén, s így marad nekünk a helytelen oksági következtetés levonása.
8. A valóban morális személy számára a követendő szabályok nem úgy jelennek meg, mint amelyeket külső befolyásra kell követnie, hanem olyan nyilvánvalóságokként, amelyek teljes mértékben saját, belső meggyőződéséből fakadnak. Nagyon hasonlít ez arra a tulajdonságunkra, hogy ha beszélünk egy nyelvet, akkor mindig képesek vagyunk a még sohasem hallott vagy olvasott mondatról is eldönteni, hogy az a nyelvünk szabályai szerint való vagy nem. Vagyis szabályfelismerő képességünk olyan fejlett, hogy a szabályokat új, eddig nem ismert esetekben is tudjuk alkalmazni. Az erkölcsi szabályok olyankor is érvényesülnek, amikor az adott esetre nincsen tételes törvény. Csányi Vilmos
9. Az erkölcsöt rá lehet erőltetni az emberekre külső eszközökkel: szabályokkal, a társadalom jogászai által hozott törvényekkel, büntetéssel. De ezeknek az egyén szempontjából nincs különösebb jelentősége, belső tartást nem ad, legfeljebb a lázadást váltja ki. A valódi erkölcs, ami belső parancsra határozza meg az ember viselkedését, mindig a saját tetteink következményeinek belátása után alakul ki, amikor tudom: ha bántok, engem is bántani fognak, hogy egyensúlyba kerülhessek az által, hogy ugyanazt élem át a másik oldalon, mint amit én tettem. Ezt meg kell tapasztalni, át kell élni nem is egyszer, ahhoz, hogy belső törvénnyé váljon, ami már nem engedi, hogy olyasmit tegyünk másokkal, amit magunknak nem szeretnénk. Ara Rauch
10. Érzelmeink természetes módon a tapasztalatainkra reagálnak. Ha pedig a reakcióinkat az határozza meg, ahogyan érzünk, akkor a viselkedésmódunk is a következetesség hiányát mutatja majd. Amit helyesnek ismerünk el - és minden jó szándékunk, amellyel igyekszünk az egyenes és keskeny ösvényen járni -, a pillanatnyi indulatok kényén-kedvén múlik.