Ugrás a tartalomra
Az inspiráció az akarattól független és jön, amikor egy kegyelmi állapotba kerülünk, csak hajlandónak kell lenni rá.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az engedelmesség szívből és önszántunkból érkezik, ha tisztesség és becsületesség táplálja, csakis akkor nyerhetünk feloldozást.
-
Vannak olyan idők, amikor nem számít, mit akarsz. A dolgok már mozgásba lendültek, az istenek már nyilvánvalóvá tették szándékaikat. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy felidézzük magunkban, kik vagyunk. Azután elfogadjuk a dolgokat. Úgy, ahogy jönnek. Sorban, egymás után. Egyenként.
-
A fontos dolgok inkább odajönnek hozzánk, ahol vagyunk, ha engedjük; ha befejezzük a görcsös próbálkozást, és csak hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek úgy, ahogyan meg kell történniük.
-
Szívesebben engedelmeskedünk annak, aki szépséggel van megáldva, mint annak, aki nincsen, s hálásabbak vagyunk, ha sokat kíván tőlünk, mint ha semmit sem parancsol.
Lukianosz
-
Az isteni ajándék után nem kérdezősködünk, csak elfogadjuk.
-
Az igazi spontaneitás, ha munkánkban a szabályok csak irányt mutatnak, nem pedig korlátoznak.
Edward Johnston
-
Nem kell akarni semmit, csak megengedni, hogy elém jöjjön a lehetőség. (...) Hagyom, hogy kialakuljon valami. Engedem, hogy megmutassa magát.
Ara Rauch
-
Tudjuk, mit akarunk, és el is érjük, ha kitartóak vagyunk, de az idő, amely a célhoz jutásig eltelik, Isten segítségétől függ.
Paulo Coelho
-
Amikor a szívünk finoman és nyitottan képes fogadni az igazság impulzusait, akkor egyre több és több áldásban részesülünk.
-
Ha hiányzik az erő, dicsérendő az akarat is.