Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az intelligencia-vizsgálatnak az a hibája, hogy a legjobb jegyeket azok kapják, akik a későbbiek során gyakorlatilag írástudatlannak bizonyulnak. A jelöltek annyi időt töltenek el az intelligenciavizsgára való felkészüléssel, hogy másra alig jut idejük.

C. Northcote Parkinson
💔 Kapcsolat vége 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az intelligencia egy kicsit túlértékelt fogalom, azt hiszik, hogy az valamiféle isteni tulajdonság, amivel mindent meg lehet oldani. Erről szó sincs. Az intelligencia bizonyos problémák megoldására tesz alkalmassá, ezekben nagyon jók vagyunk, másokban kevésbé. Csányi Vilmos
  2. Azt mondják, amikor vizsga előtti este azt érzed, semmit nem tudsz, az jó. Ez megvolt! (De ha a vizsga negyvenedik percében érzed ugyanezt, az rossz!)
  3. Az intelligenciát könnyû mérni, és valószínûleg a dolgok többségét ezért ítéljük meg az IQ alapján. Az intelligenciahányados, mint egy érdemjegy az iskolában, nyilvánvaló és könnyen felfogható. Azonban sokkal nehezebb mérni azt, ami igazán számít, ami sokkal fontosabb; a megértést, az empátiát, az erkölcsöt. 130-as IQ, de megértésből mondjuk csak 12-es. Mi haszna az intelligenciának, ha nem társul hozzá belátóképesség? Jón Kalman Stefánsson
  4. Az intelligencia problémák felismerésének és megoldásának képessége. Ez egy gyakorlati és tiszta definíció. Egy intelligensebb ember több problémát vesz észre, több problémát tud megoldani, gyorsabban ismeri fel a problémákat és gyorsabban oldja meg őket. Ennyi az egész.
  5. Aki egyedül él, annak rengeteg ideje marad agyalni. Következtetéseket nem feltétlenül von le, mert a bölcsességhez intelligencia és önismeret kell inkább, mint ráérő idő. De abba belejön az ember, hogy az átlaghoz képest feleannyi idő alatt nagy ívben belelovalja magát a kétségbeesésbe.
  6. Nem szabad az intelligenciát összetéveszteni a tudással. Az intelligencia arról szól, hogy hogyan dolgozza fel valaki a kapott információkat, és nem feltétlenül arról, hogy mit tud vagy hisz az illető. Egy intelligens ember összetett indoklást dolgozhat ki a hite védelmében, akkor is, ha az a hit teljességgel hamis.
  7. Az intelligens emberek egyik legnagyobb csapdája az okoskodás. Amikor a gyorsan jövő, irgalmatlanul erős érzést megpróbálják agyból kimagyarázni. Mert nem merik vállalni az érzéssel járó fájdalmat. Pedig változtatni csak akkor lehet, ha valaki kimondja azt, ami valójában van. Majd ezek után jön a kimondott fájdalmas dolgok elfogadása. Csernus Imre
  8. A tudósok a zenészekhez és matematikusokhoz - valamint az élsportolókhoz - hasonlóan korán beérnek, majd a teljesítményük gyorsan visszaesik. Nem a kreativitás vész el, hanem a kitartás - a tudomány az állóképességet teszi próbára. Ahhoz a bizonyos kiugró, mindent más megvilágításba helyező felfedezéshez ezernyi értékelhetetlen kísérlet eredményét kell a szemétbe hajítani. Ez a természet és az idegek harca. Siddhartha Mukherjee
  9. Az írás feltalálása éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékező tehetségüket - az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni... A tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek. Szókratész
  10. Néha, ha válaszokat keresünk, csak még több kérdéssel találjuk szembe magunkat. És néha jobb, ha tudatlanok maradunk. De ha nem akarunk választ adni, a legjobb módszer, ha halogatjuk a kérdést.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat