Ugrás a tartalomra
Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Kapcsolódó idézetek
-
Meg kell tennünk azt, amivel jobbá tehetjük az életünket, ezzel tartozunk magunknak. De vigyáznunk kell arra, hogy ne törjünk össze másokat az oda vezető úton.
Elif Safak
-
Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.
Tisza Kata
-
Mi, magyarok így szétszaggatva, a világban szétszóródva is EGY lelki haza gyermekei vagyunk, és felelősek vagyunk egymásért.
-
A világ nyomorát, az erőszakot nekünk, riportereknek, eseményfényképészeknek hányják a szemünkre, mintha ezekért bennünket terhelne a felelősség. A mi célunk, hogy harcoljunk a közömbösség ellen.
-
Ha a lehetőségeink kedvezőtlenek, gondoljunk a kötelességünkre.
-
Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk.
Kosztolányi Dezső
-
Az élet célja elsősorban az, hogy elérjünk valamit, kiálljunk valami mellett; hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban.
Leo Calvin Rosten
-
Ami történt, megtörtént. Most már arra kell gondolnunk, hogy mi a dolgunk.
Ernest Hemingway
-
Nézni, hogy lássunk,
Bízni, hogy higgyünk,
Merni, hogy tegyünk.
-
Mindenkinek van dolga a világban, vagyis van küldetése, és időnként úgy alakul, hogy némelyikünk erre rájön. Ez a küldetéstudat.
Ákos