Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az írói tervek nagyon lassan érlelődnek. A témát nem elég megismerni, tanulmányozni, még az sem elég, ha az ember becsületesen elmélyed egy élet és egy életmû rejtelmeiben. A témát meg kell hódítani - mint egy asszonyt. Magunkévá kell tenni. Majd azt mondom: le kell győzni.

💔 Kapcsolat vége 💪 Egészség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A női lélek meghódításának megvannak a maga szigorú szabályai; aki úgy határoz, hogy rábeszéli a nőt, észérvekkel cáfolja meg álláspontját stb., az aligha ér célt. Sokkal okosabb dolog megérteni a nőnek önmagáról kialakult alapvető képét (alapelvét, eszményét, meggyőződését), s aztán (szofizmák, logikátlan demagógia segítségével) lehetőleg összhangba hozni a nő kívánatos cselekedetét ezzel az önmagáról kialakított alapvető képpel. Milan Kundera
  2. Regényt írni olyan, mint maratont futni. Fárasztó, önfegyelmet és kitartást igényel, viszont korántsem biztos, hogy a végére ér az ember.
  3. Nem elég meghallgatni a férfit, reflektálni is kell a gondolataira; nem elég a rendelkezésére állni, helyettesíteni is kell az összes többi, elérhetetlen nőt - azokat a nőket, akiket, ha ideje és lehetősége engedné, szintén meg akarna szerezni magának. Azt a nőt kell alakítani, akit minden férfi a magáénak szeretne, de csak egyvalaki kaphat meg.
  4. Az újat mindig nehezen fogadják be, legyen bármiről szó. Aminek a megértéséért nagyobb szellemi erőfeszítést kell tenni, az nehezen hódít.
  5. Először ki kell találni azt az embert, akivé válni akarsz, megrajzolni a körvonalait, gyakorlatilag puszta kézzel kigyúrni a sárból. Aztán az igazi, fizikai valódat, a hús-vér énedet belepréselni a kigondolt formába. Nyesni belőle, ahol kell, ahol még hibádzik, kicsit kipótolni. Egyszerû ez. Ezt ne nevezzük önmegvalósításnak. Mondjuk úgy, hogy megálmodjuk magunkat. Ha azt akarod, hogy a népek erős emberként könyveljenek el, viselkedj úgy, mint egy erős ember. De ne színlelj. Az emberek könnyen megérzik, ha valami hamis, de ha már megálmodtad az erős énedet, senki nem fogja észrevenni a cserét. Simun Vrocsek
  6. Gondoltam: nem szabad addig nővel lennem, míg meg nem találtam az igazit. Addig csak mindig keresni. Csak próbálni. Nem olyan egyszerû, gondoltam, csak megkapni a nőt, hálni vele és megvan. Nem ilyen egyszerû az élet. Mert itt bent (...), itt bent is kell valami. Valami szó. Itt is maradni kell valaminek. Nyomának. Nem csak az kell, hogy az ember nemileg kielégüljön, hanem belül, a lelkének is kell valami. Az ember nem taposhatja a jobbik felét örökösen a sárba.
  7. Az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat adjam magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás. Paulo Coelho
  8. Az életben kevés dolog halad tervszerûen. De sokat lehet tenni azért, hogy valamennyire azért úgy menjen. Tanulni kell, erőfeszítéseket tenni, kísérletezgetni és főleg bátornak lenni. Tari Annamária
  9. Az írásnak az egyik lényege, hogy az idővel hogy bánik a szerző, és hogy bánik az idővel az olvasó, és vele hogy bánik az idő. Ha író akarsz lenni, akkor erről valahogy tanulni kell, anélkül, hogy tudnád, hogy erről tanulsz. Dragomán György
  10. A vágyairól mindenki tud beszélni, ahogy a terveiről is. Az eredményeiről csak kevesen. Közéjük kell tartozni. Az a cél, szóval munkára!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat