Ugrás a tartalomra
Az is szükséges, hogyha aztán egy politikus a közvéleménynek nem tetszik, akkor azt a politikust ki is lehessen dobni. Ettől lesz felelős a politikus.
Kapcsolódó idézetek
-
A politikusnak, hogy nagy tetteket hajtson végre, olyan erőre van szüksége, amilyet a munkásnak az emelő ad; s ha megtalálja ezt az erőt, az előbbi a politikában éppúgy tudja, mit kezdjen vele, mint az utóbbi a mechanikában.
Edmund Burke
-
A demokrácia egyik alapvető fokmérője, hogy mindkét fél elég érett legyen ahhoz, hogy a játékszabályokat komolyan vegye: a politikus felelősen beszél, tervez, ígér, a választó pedig ugyanolyan felelősséggel mérlegeli az adott helyzetben megvalósítható ígéreteket. Ha a politika azt harsogja, amit az emberek hallani szeretnének, a választók pedig el is várják, hogy csak számukra tetsző üzeneteket küldjenek nekik, akkor az adott ország hosszú időre az össznépi önbecsapás csapdájába esik. Az összes szereplőnek felnőttnek, érettnek kell lennie ahhoz, hogy a demokrácia mûködjön.
Kálmán Olga
-
A tudatos és éber állampolgár muszáj, hogy kritikus legyen a hatalommal. A fölötte állóval, a maga fölé választott hatalomgyakorlóval. Ez a dolga. Mert csak így fog javulni a dolog.
-
Mindenképpen szükség van egy döntéshozóra, akire a többiek felnéznek és akit követnek. Ám ez nem azt jelenti, hogy ő dönt egy személyben mindenről - a többieknek is érezniük kell, hogy részesei a döntési folyamatoknak.
Ed Catmull
-
Az ember az, amit tesz, és a politika befolyással és hatalommal jár. Ha ezt a kettőt elvesszük egy politikustól, akkor nem marad belőle semmi, akkor hát miért kellene csodálkoznunk, ha felszívódnak és eltûnnek?
Jón Kalman Stefánsson
-
Mennél hosszabb időre tudja magához ragadni a szót egy politikus, annál többet szerepel, annál nagyobb tekintélyt vív ki magának, annál többen szavaznak rá és így annál nagyobb hatalma lesz. Az embernél a társalkodás nem szükségszerûen szinonim a kommunikálással.
-
Egy felnőtt embernek együtt kell élnie a kritikával, és tudnia kell értékelni is azt. Az ember vállaljon felelősséget azért, amit csinál, és ne sértődjön meg, ha valaki nem ért vele egyet.
Hegyi Barbara
-
A polgárnak egy olyan helyen, ahol méltósága nem alapja a társadalmi közérzetnek, sőt sorvadóban vannak biztonságos léte feltételei, nap mint nap számolnia kell a távozás gondolatával. Az írónak pedig, mintsem elnémulna, adott esetben távoznia illik már csak tiltakozásból is.
Bodor Ádám
-
A politika azért lehetséges, mert az ember szabad; szabad a választó és szabad a politikus is.
-
Az írónak nem az irányítás a feladata - ez a politikusok dolga - , hanem az, hogy életével, munkájával, gondolatainak közlésével példát adjon. Szólnia kell a közöny, a restség, a nemtörődömség ellen.