Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A demokrácia egyik alapvető fokmérője, hogy mindkét fél elég érett legyen ahhoz, hogy a játékszabályokat komolyan vegye: a politikus felelősen beszél, tervez, ígér, a választó pedig ugyanolyan felelősséggel mérlegeli az adott helyzetben megvalósítható ígéreteket. Ha a politika azt harsogja, amit az emberek hallani szeretnének, a választók pedig el is várják, hogy csak számukra tetsző üzeneteket küldjenek nekik, akkor az adott ország hosszú időre az össznépi önbecsapás csapdájába esik. Az összes szereplőnek felnőttnek, érettnek kell lennie ahhoz, hogy a demokrácia mûködjön.

Kálmán Olga
💑 Kapcsolatok 🌳 Fák
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nincs szükség tökéletes észszerûségre ahhoz, hogy egy demokrácia mûködni tudjon: elég hozzá, ha az emberek arra szavaznak, ami nagyjából és nem szavatoltan az ő érdekeiket szolgálja. A demokráciák akkor kerülnek bajba, ha elvont, távoli veszélyekkel kell foglalkozni. Ha valóban éghajlatváltozás következik be, az meglehetősen kemény dió lesz a demokráciák számára. Daniel Kahneman
  2. A demokrácia abból a napi harcból lesz, amit politikának nevezünk. Egyszerre jön létre felülről és alulról. A hatalomnak nyitottnak, érzékenynek és felelősségteljesnek kell lenni. Az embereknek pedig okosnak és szervezettnek kell lenni, és koncentrálniuk kell arra, amit el akarnak érni.
  3. A demokrácia akkor marad fönn, ha az emberekben erős a függetlenségük, önbecsülésük és egységük érzése, és ha ragaszkodnak hozzá, hogy csak jó és igaz embereket válasszanak képviselőjüknek. Mahatma Gandhi
  4. Az, hogy a demokrácia nem hozza meg a kívánt eredményeket, még nem jelenti, hogy kudarcot vallott - valószínûleg épp ellenkezőleg. A demokrácia definíció szerint változásra tervezett rendszer. Ha letér a pályájáról, az autoriter rendszerekkel ellentétben rendelkezik önkorrekciós mechanizmussal. Meg kell tanulnunk, hogyan mûködtessük jobban. Alexander Stubb
  5. Talán mi politikusok túl sokat ígértünk. Megígérjük minden probléma megoldását. Ha az egyik nem ígéri meg, akkor a másik párt ígéri meg. Ez nem mûködik, és csalódást okoz. Ma olyan sok jelenség van, amelyeket nem tudunk egyedül befolyásolni. (...) Egyszerûen azt kell mondanunk: emberek, mi a lehető legjobbat tesszük értetek, de nem élünk vákuumban. Olyan világban élünk, ahol sok probléma van, és szerintem a felelős politika az, ha tágabb perspektívából nézzük a dolgokat. Angela Merkel
  6. A demokrácia megköveteli a pluralizmust és annak az elismerését, hogy tisztességes feltételeket kell biztosítsunk ahhoz, hogy egyenlő, de egyben elvitathatatlanul különböző polgárokként együtt élhetünk. Jan-Werner Müller
  7. Demokrácia. Ahol boldog-boldogtalan szavazhat arról, ki irányítson, pedig a legtöbbek döntésében nincs helye az észérveknek. Nem is lehet, hiszen nem is látják át a folyamatokat. Aztán az emberek mindig rájönnek, hogy nem egy új messiás került hatalomra, hanem csak egy hozzájuk hasonló ember, aki, ha kell, hazudik, ha kell, manipulál, lop, csal, piszkos üzelmekbe keveredik. És gyakorta a legrosszabb embertípus áll politikusnak, illetve a legrosszabb embertípusból válik sikeres politikus. Brandon Hackett
  8. Akár önkényuralomról van szó, akár demokráciának nevezhető politikai szisztémáról, a politika veleje mindig a társadalom ellentmondásainak felismerése, kezelése, valamikénti megoldása, hogy az adott társadalom egyben maradhasson.
  9. A közösségi média fejlődésének köszönhetően ma már lehetőségünk van arra, hogy mindenki a saját érdekei szerint egy buborékba gyûljön össze másokkal, akik látszólag ugyanúgy gondolkodnak, és ha két embernek eltérő a véleménye, akkor ritkán próbálnak kompromisszumot találni. A kompromisszum azonban a demokratikus cselekvés alapja. Ha csak arra figyelek, hogy érvényesítsem az érdekeimet a csoportomban, és harcba szállok a másikkal, és csak én vagy ő létezik, akkor a demokrácia véget ér. A demokrácia olyan, mint egy nagy család. Ott sem dönthet egyedül senki. Angela Merkel
  10. Az is szükséges, hogyha aztán egy politikus a közvéleménynek nem tetszik, akkor azt a politikust ki is lehessen dobni. Ettől lesz felelős a politikus. Teller Ede
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat