Ugrás a tartalomra
Az olyan emberek, akik megbotránkoznak egy erős kifejezésen, gyáva kutyák, mert elképednek a való élettől, és éppen az ilyen gyönge emberek ártanak a legtöbbet a kultúrának és a jellemnek is. Ezek túlérzékeny babák gyülekezetévé nevelnék a nemzetet, egy olyasféle álkultúra önfertőzőivé, amilyet Szent Alajos képviselt, róla ugyanis azt írja Eustachius barát, hogy amikor Szent Alajos meghallotta, hogy egy férfi kiereszti a szeleit, mindjárt sírva fakadt, és csak egy imától vigasztalódott meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember félrelép, aztán elrendezi, és úgy dédelgetjük a saját kis gyávaságunkat, mint valami házi kedvencet. Cirógatjuk, idomítgatjuk, ragaszkodunk hozzá. Ilyen az élet. Vannak a bátrak, és vannak a megalkuvók.
Anna Gavalda
-
Igenis csak a gyáva, aki nem mer maga erejével megpróbálkozni, csak a nyúlszívû, és a nagy gyengélkedés, puhaság miatt elasszonyosodott csúszó, mászó emberke, csak a lusta, aki magát porából restelli felemelni, egyedül ezek nem akarják a természet szent szavát érteni, elismerni; ezek nem tudják a szabadságot, mely nélkül nem nagy uraság, semmi méltóság az ember élete, illendő becsületben tartani.
-
Csak a gyáva ember lehet bátrabb a többinél. Mert éppen úgy le kell győznie a saját félelmét, mint a veszélyt. (...) A gyáva ember a legbátrabb valamennyi között, ha hiúsága arra ösztönzi, hogy bebizonyítsa bátorságát.
-
Mindenki gyávává válik, amikor van valamije, amit meg akar védeni. Ilyenek az emberek.
-
Minél kevésbé felvilágosodottak és értelmesek az emberek, annál több buzgalmat mutatnak a vallás iránt. A lelki vezetőik által felizgatott asszonyok minden felekezetben vakbuzgón kardoskodnak olyan nézetek mellett, amelyről nyilvánvalóan semmilyen fogalmuk sincs. A teológiai viták során a nép vadállatként ront rá főleg azokra, akik ellen a papok uszítják. Mélységes tudatlanság, túlzó fantázia, határtalan hiszékenység, gyatra értelem - ezek a tulajdonságok jellemzik az ájtatosokat, a vakbuzgókat, a fanatikusokat és a szenteket. Hogyan lehet józan belátásra bírni az olyan embereket, akiknek csak az az elvük, hogy vezettessék magukat és soha semmit se vizsgáljanak meg önszántukból? Vezetőik kezében az ájtatosok, az egyszerû emberek nem egyebek, mint automaták, amelyeket kényük-kedvük szerint mozgatnak.
Jean Meslier
-
A legtöbb ember gyáva a szeretethez. Gyáva, a szó titkos és aljas értelmében: azt hiszi, hogy a szeretet gyöngeség. Ez a hamis szeretet. Az igazi másféle: öntudatos, céltudatos, cselekvő, igen, néha félelmesen józan és bátor. Nem elég szeretni: okosan és józanul kell szeretni.
Márai Sándor
-
Akik utálják a kutyákat, azok (...) az "akit" látják bennük, és ezért képesek velük kapcsolatban mindazon aljasságra, amit egyébként csak magunk között szoktunk alkalmazni. Ezért ölik, kínozzák, verik a kutyákat. Egy papagáj vagy kecske nem vált ki gyûlöletet, mint ahogy egy cseresznyefa sem. A szeretet vagy gyûlölet élőlények által történő kiváltásának mértéke pontosan aránylik az illető lény emberhez való hasonlóságához.
Csányi Vilmos
-
A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerûbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri. A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel. Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel?
Alföldi Róbert
-
A bátrak megbuknak evolúcióból. A gyávák a túlélők. A mi gyerekeink még gyávábbak lesznek, mint mi. (...) A kölykeink törikönyvei nem a szerencsétlen hősökről fognak szólni, hanem a mindent túlélő gyávákról. A leggyávábbak lesznek a vezetőink. Õk majd tőlünk félnek, mi meg tőlük.
-
Az emberek a gyengeségükkel takaróznak, közben pedig a gyávaságukról beszélnek.
Csernus Imre