Ugrás a tartalomra
Az orvosi mûszerek fejlettségének és az uniós előírásoknak hála ma már a huszonnegyedik hét után világra törő kis koraszülötteket minden körülmények között az élethez kell segítenie a kórház speciális osztályának. Mivel a csövek, a gépek, a technikák, a mûszerezettség megvan, és a tudomány mindig is meg fogja tenni azt, amire képes, az élethez való első esély az esetek többségében megadatik. Az eredményt hazaviheti a család, és aztán együtt hullhatnak alá a szociális háló lazára szőtt hézagjain. Hiszen a koraszülött kisgyerekek sokszor idegrendszeri és mozgássérültek. Néha még vakok is.
Kapcsolódó idézetek
-
Újszülötteink első lélegzetvitelükkel olyan anyagokat vesznek magukhoz, melyek ezelőtt húsz évvel még csak nem is léteztek. Érintésük nyomán kezükre tapadnak a mikroszkopikus mûanyagfoszlányok - és akkor még nem ivott semmit, és nem is evett. Sejtszinten is építőrészeinkké válnak a poliészterek, izomrostjainkat nejlonfonalak szilárdítják, az idegeink között új fémionok viszik az üzeneteket, nikkeleződnek az érfalaink, a nyirokrendszerünkben lítium csordogál. Egyre több százalékunkat teszik ki az általunk előállított mesterséges anyagok, és ez még csak nem is tudatos változtatás, mint egy mûvégtag vagy aranyfog (...). Ha egy ember szerveinek jelentős részét az élete során mesterséges szervekre cseréljük, az irodalomban kiborgnak nevezzük, ha már létrejötte pillanatában a mesterséges anyagok dominálnak, akkor eszünkbe se jut, hogy embernek tituláljuk - de mi van, ha már tíz éve itt tartunk?
-
Amikor orvosként kezdesz dolgozni, még azt hiszed, sok mindent meg tudsz változtatni a beteg emberek életében, hogy a kezeléseddel, a tablettákkal, a mûtétekkel mindent elérhetsz, és ez az, ami számít. Majd eljön az a pillanat, amikor egy csapásra világossá válik, hogy nem vagy mindenható, egyáltalán nem tudsz mindent, amit szeretnél, és hogy néha tehetetlen vagy. (...) Rendelkezésünkre áll az összes technikai eszköz, hogy segítsünk a betegeken, és sok mindent el is érhetünk vele, de az élet néha váratlanul győzedelmeskedik, néha pedig hirtelen kicsúszik a kezünk közül.
-
Minden sokkal bonyolultabbá válik onnantól, hogy a gyerekek megszületnek. Az ember életének legszörnyûbb napja, amikor az első világra jön. Az addigi életednek vége. Sosem tér vissza. De aztán a gyerekek megtanulnak járni és beszélni, és onnantól az ember csak velük akar lenni, mert kiderül, hogy ők a legcsodálatosabb lények a világon.
-
Manapság szoktak szuperérzékeny gyerekekről is beszélni, akiknek nagyon nehéz beilleszkedniük, akik sokat sírnak (esetleg az iskolai WC-be zárkózva), még akkor is, ha konkrét bántás nem éri őket, csak esetleg úgy érzik, hogy valaki hûvösen nézett rájuk, nem annyira barátságosan köszönt nekik. Ez nem patológia, hanem szintén alkati kérdés. (...) A szuperérzékenyek ugyanis rendkívül értelmes, kreatív személyiségek - részben éppen abból fakadóan, hogy olyan idegrendszerrel születnek, amely arra indítja őket, hogy egy adott szituációban minden apró részletet megfigyeljenek, és ezt az információhalmazt alaposan feldolgozzák, mielőtt cselekszenek.
Vekerdy Tamás
-
A mûtét utáni első 24 óra mindig kritikus. Minden levegővételt, minden termelt folyadékot pontosan lejegyeznek és elemeznek. Ennek örülnek, vagy megsiratják. De mi történik 24 óra elteltével? Mi történik, ha az első napból második lesz és a hetekből hónapok? Mi történik, ha elmúlik a közvetlen veszély, ha levették a gépeket és az orvosok és nővérek hada eltûnik? A mûtéttel megmentenek, de a lábadozáskor, a mûtét után gyógyulsz meg. De mi lesz, ha mégsem? Minden mûtét célja a teljes felépülés, hogy jobb állapotban kerüljünk ki, mint ahogy bekerültünk a kórházba. Néhány beteg gyorsan gyógyul és azonnal megkönnyebbülhet, másoknak a gyógyulás fokozatosan megy végbe és akár hónapokkal vagy évekkel később jössz rá, hogy többé már nem fáj. Szóval az az igazi kihívás, hogy türelmesek legyünk a mûtét után, de ha túlélted az első heteket és hónapokat a mûtét után, ha hiszel abban, hogy felépülhetsz, akkor visszakapod az életed. De sajnos, túl sok a "ha".
-
Az újszülött legtöbb vonatkozásban gyönge testileg, de egyvalamiben hihetetlen erőről tesz tanúbizonyságot. Születése napjától kiváltható nála az ujjak erős fogóreflexe. Olyan izmos a marka, hogy képes a szülői mutatóujjon függeszkedni a levegőben. Fantasztikus tornamutatvány egy ilyen védtelen, magatehetetlen kis jószágtól.
Desmond Morris
-
Minden újszülött ismeretlen világba csöppen, amely csak saját történetén keresztül válik megismerhetővé - életünket folyamatosan elbeszélve élünk mindannyian, de az örökbefogadottak élete már elkezdődött, amikor ők megérkeznek. Mintha olyan könyvet olvasnánk, amelyiknek hiányzik az első néhány oldala. Mintha érkezésünkkor már fölment volna a függöny. A hiányérzet soha, soha nem múlik el - nem múlhat el, nem is szabad elmúlnia, mert valóban hiányzik valami.
Jeanette Winterson
-
Nézdegéllek, kedves, markodban a téged mindenüvé kísérő telefonnal, és felötlött bennem, milyen sokan vagytok, főleg pacákok, akik e kis ketyere nélkül tapodtat sem élhettek, cipelitek a bankotokba, az irodátokba, a kocsitokba, a mindenhovátokba, és ha majdan gyermeket nemzetek, az orvos meredten fog bámulni az újszülöttre, aki egyébként tök ép krapek lesz, sőt, technikailag korszerû, egyenesen csúcsmodell: nyomógombos tenyérrel, kihúzható antennával ellátott középső ujjal jön a világra, eleve.
Vavyan Fable
-
Ahogy a születés pillanatában benne van az egész élet minden lehetősége, úgy az első interjúban is ott van számos apró, vagy éppen feltûnő jel, ami a terápia lehetséges alakulását vetíti előre. Ezért olyan fontos az első találkozás.
-
Minden épen és egészségesen született gyermek teljes embernek érzi magát. Nem úgy a lánygyermek. Attól a pillanattól kezdve, hogy megszületett, amikor még beszélni sem tud, úgy néznek rá, olyan szemmel és olyan tekintettel, amely arról árulkodik, hogy "nem teljes értékû", "valami hiányzik belőle". Születése napjától kezdve a halála pillanatáig ez a kérdés fogja kísérteni: "Miért?" Miért kedveznek jobban a fivérének, noha egyformák, vagy a lánygyermek sok tekintetben, esetleg bizonyos vonatkozásokban akár még kiválóbb is lehet nála? A lánygyermek először akkor tapasztalja meg a társadalom agresszióját, amikor nem örülnek a világra jövetelének.
Rahaf Mohammed