Ugrás a tartalomra
Újszülötteink első lélegzetvitelükkel olyan anyagokat vesznek magukhoz, melyek ezelőtt húsz évvel még csak nem is léteztek. Érintésük nyomán kezükre tapadnak a mikroszkopikus mûanyagfoszlányok - és akkor még nem ivott semmit, és nem is evett. Sejtszinten is építőrészeinkké válnak a poliészterek, izomrostjainkat nejlonfonalak szilárdítják, az idegeink között új fémionok viszik az üzeneteket, nikkeleződnek az érfalaink, a nyirokrendszerünkben lítium csordogál. Egyre több százalékunkat teszik ki az általunk előállított mesterséges anyagok, és ez még csak nem is tudatos változtatás, mint egy mûvégtag vagy aranyfog (...). Ha egy ember szerveinek jelentős részét az élete során mesterséges szervekre cseréljük, az irodalomban kiborgnak nevezzük, ha már létrejötte pillanatában a mesterséges anyagok dominálnak, akkor eszünkbe se jut, hogy embernek tituláljuk - de mi van, ha már tíz éve itt tartunk?
Kapcsolódó idézetek
-
Maguk az emberek - szellemi és fizikai képességeik egyaránt - genetikai beavatkozással, a génmódosítások és a kiborg technológiák alkalmazásával megváltoztathatók lesznek. Ez alapvetően új helyzetet teremt. Amikor megcsodáljuk az ókori irodalom és képzőmûvészet fennmaradt alkotásait, a több ezer éves időbeli távolság ellenére azonosulni tudunk az akkor élt mûvészekkel és civilizációikkal. Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy a néhány évszázad múlva domináló intelligens faj a legcsekélyebb érzelmi azonosságot sem mutatja majd velünk - jóllehet racionálisan megértik viselkedésünket.
Martin Rees
-
Még a tárgyaknak is lelke születik, ha képes vagyok szeretni őket. Csakhogy a modern világban a legtöbb holmi, ami körbevesz bennünket, eldobható. Még éppen csak megszületett a lélek a fából, vasból vagy szövetből készült testükben, és már ki is dobjuk őket, hogy újat vegyünk helyettük. Az új dolgok pedig kemények, sterilek, nem ismernek könyörületet.
Szergej Geraszimov
-
Az újszülött érzékszervei mûködnek, méghozzá finoman, érzékenyen, pontosan. Szép neve is van az érzékek eme frissességének: fiatalság. Mi "felnőttek", mi már semmit sem érzünk. Érzékeink tompák, fásultak. Nem az életkor, inkább a megszokás átka tette bőrünket oly kérgessé, elhalttá, érzéketlenné, akár az orrszarvú, a krokodil páncélja.
-
Minden újszülött ismeretlen világba csöppen, amely csak saját történetén keresztül válik megismerhetővé - életünket folyamatosan elbeszélve élünk mindannyian, de az örökbefogadottak élete már elkezdődött, amikor ők megérkeznek. Mintha olyan könyvet olvasnánk, amelyiknek hiányzik az első néhány oldala. Mintha érkezésünkkor már fölment volna a függöny. A hiányérzet soha, soha nem múlik el - nem múlhat el, nem is szabad elmúlnia, mert valóban hiányzik valami.
Jeanette Winterson
-
Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínûleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. Amikor olyanokat mondunk, hogy "az ember nem változik", az csak az őrült tudósokat hajtja, mert minden tudomány szerint az egyetlen állandó a változás. Az energia, az anyagok állandóan változnak. Alakváltozás, összeolvadás, felnőtté válás, halál. Ez az az út, amit az ember nem változtathat meg. Ezekbe a dolgokba kapaszkodunk ahelyett, hogy azzá válnánk, amik lehetnénk. A régi emlékekbe kapaszkodunk ahelyett, hogy újakra tennénk szert. Az út, amelyhez hittel ragaszkodunk, minden tudomány ellenére... ezek azok a dolgok, amik változatlanok az életben. A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre. Mindig újjá tudunk születni.
-
A születésünk pillanatától kezdve ketyeg az óra. Eljutunk az élet különböző szakaszaiba - először gyerekek vagyunk, azután felnőttek leszünk, munkába állunk, családot alapítunk, aztán egyesek megöregszenek, mások nem -, és egész idő alatt ketyeg az óra. Az ember néha megijed valamitől, történik vele valami, ami az órára emlékezteti. Talán rákos lesz, vagy meghal az egyik barátja. (...) Ilyenkor eszünkbe jut, hogy halandók vagyunk, és bármelyik pillanatban kiránthatják a lábunk alól a szőnyeget. Szerintem az emberek többsége nem fogja fel, milyen törékeny az élet.
J. D. Barker
-
Az orvosi mûszerek fejlettségének és az uniós előírásoknak hála ma már a huszonnegyedik hét után világra törő kis koraszülötteket minden körülmények között az élethez kell segítenie a kórház speciális osztályának. Mivel a csövek, a gépek, a technikák, a mûszerezettség megvan, és a tudomány mindig is meg fogja tenni azt, amire képes, az élethez való első esély az esetek többségében megadatik. Az eredményt hazaviheti a család, és aztán együtt hullhatnak alá a szociális háló lazára szőtt hézagjain. Hiszen a koraszülött kisgyerekek sokszor idegrendszeri és mozgássérültek. Néha még vakok is.
Sándor Erzsi
-
Nem mi csináljuk az életet. Még ha kellünk is hozzá, de akkor sem csak rajtunk múlik. Vegyük például az első egysejtût! Egyáltalán nem voltak szülei. Egyszerûen csak lett a semmiből. Összeépítette magát mindenféle vegyi anyagokból, aztán elkezdett élni. Elkezdett mozogni, táplálkozni, szaporodni, meghalni, és azóta sem értem, hogy miért volt erre szüksége. Sokkal egyszerûbb lett volna vegyi anyagoknak maradnia. Miért volt szüksége például arra, hogy meghaljon?
-
Valamennyien abban a hitben növünk fel, hogy egy hatalmas gépezet fogaskerekei vagyunk. És mind fontosak vagyunk, akárkik legyünk is, akárhogyan is nézzünk ki. De ez nem így van. Az orvostudomány, a gyógyszerek, a modern technika, a génmanipuláció és hasonló dolgok segítségével elvesszük a természettől a kiválasztás lehetőségét.
Karin Smirnoff
-
Elménk múltbeli tapasztalatainkból épül fel, legyenek ezek akár biokémiaiak, akár környezetiek. Fejlődésünk közben szerzett tapasztalatainknak megfelelően bizonyos élménytípusok - csodálatosak vagy traumatikusak - felerősödnek, és kiszûrnek másokat, amelyek a múltban kevésbé bizonyultak hasznosnak vagy lényegesnek, és amelyek intenzitását a véletlen és a körülmények módosították. Röviden szólva, elménk pillanatról pillanatra jön létre a bemenet és a kimenet közti feszültségben, élettapasztalataink hatására, ahogyan a szaxofonos lélegzete átmozgatja az energiát a hangszer testén, hozzáadva a fém és a szoba lecsengését, a tüdők, az ajkak, az arc és a hangszer erősítését és szûrését, a kezek irányításával. Az eredmény pedig nem csupán modulált levegő, hanem zene.