Ugrás a tartalomra
A mûtét utáni első 24 óra mindig kritikus. Minden levegővételt, minden termelt folyadékot pontosan lejegyeznek és elemeznek. Ennek örülnek, vagy megsiratják. De mi történik 24 óra elteltével? Mi történik, ha az első napból második lesz és a hetekből hónapok? Mi történik, ha elmúlik a közvetlen veszély, ha levették a gépeket és az orvosok és nővérek hada eltûnik? A mûtéttel megmentenek, de a lábadozáskor, a mûtét után gyógyulsz meg. De mi lesz, ha mégsem? Minden mûtét célja a teljes felépülés, hogy jobb állapotban kerüljünk ki, mint ahogy bekerültünk a kórházba. Néhány beteg gyorsan gyógyul és azonnal megkönnyebbülhet, másoknak a gyógyulás fokozatosan megy végbe és akár hónapokkal vagy évekkel később jössz rá, hogy többé már nem fáj. Szóval az az igazi kihívás, hogy türelmesek legyünk a mûtét után, de ha túlélted az első heteket és hónapokat a mûtét után, ha hiszel abban, hogy felépülhetsz, akkor visszakapod az életed. De sajnos, túl sok a "ha".
Kapcsolódó idézetek
-
Sebészként akkor érjük el a legtöbbet, ha a pácienseink teljesen felépülnek és elfelejtenek bennünket. A sikeres mûtét után eleinte minden páciens végtelenül hálás, ám ha a hála tartós, az általában azt jelzi, hogy az alapvető problémát nem sikerült orvosolni, és attól tartanak, a jövőben ismét szükségük lehet ránk. Úgy érzik, meg kell békíteniük bennünket, mintha csak haragvó istenek lennénk, vagy legalábbis valamiféle kiszámíthatatlan sors kezei. Ajándékokat hoznak és üdvözlőlapokat küldenek. Hősnek neveznek minket, sőt olykor istennek. Csakhogy mi akkor voltunk a legsikeresebbek, ha a pácienseink hazatérnek, folytatják az életüket, és soha többé nem lesz szükségük ránk.
Henry Marsh
-
Minket nem a páciens végső felépülése érdekel. Csak az érdekel, hogy élve kikerüljön innen, hogy majd másvalaki rehabilitálhassa. Egy bizonyos pontig törődünk az ujjakkal, kezekkel, karokkal és lábakkal, de néha feláldozunk egy lábat, hogy megmentsünk egy életet, ha a többi seb fontosabb. Sőt néha azért veszítünk el egy lábat, mert ha még egy órát elvesztegetünk a megmentésére, egy másik beteg a mûtét-előkészítőben meghal, mert túl későn kerül az asztalra. Ezt eleinte nehéz elfogadni.
-
Fizikailag a gyógyulás pillanatok alatt elkezdődik és a testünk elvégzi az össze teendőt. De amikor egy kapcsolat vérzik több sebből, néha napok alatt meggyógyul, néha pedig életünk végéig elkísér. Néha csak magunkat tudjuk gyógyítani.
-
Amikor orvosként kezdesz dolgozni, még azt hiszed, sok mindent meg tudsz változtatni a beteg emberek életében, hogy a kezeléseddel, a tablettákkal, a mûtétekkel mindent elérhetsz, és ez az, ami számít. Majd eljön az a pillanat, amikor egy csapásra világossá válik, hogy nem vagy mindenható, egyáltalán nem tudsz mindent, amit szeretnél, és hogy néha tehetetlen vagy. (...) Rendelkezésünkre áll az összes technikai eszköz, hogy segítsünk a betegeken, és sok mindent el is érhetünk vele, de az élet néha váratlanul győzedelmeskedik, néha pedig hirtelen kicsúszik a kezünk közül.
-
Minden betegségnek van egy természetes variabilitása, a legtöbb magától elmúlik, ha kivárjuk az idejét. Kevés gyorsan ható alternatív gyógymód létezik - a pácienseket hetekig, hónapokig kezelik, ennyi idő alatt jó esély van a felépülésükre.
-
Azt mondják, a sebek az idő múlásával begyógyulnak, de minél nagyobb a veszteség, annál mélyebb a vágás, és annál nehezebb visszanyerni korábbi épségünket. A fájdalom tompul, de a hegek emlékeztetnek majd szenvedésünkre, és általuk viselőjük egyre ellenállóbb lesz, míg végül sebezhetetlené válik. Az idő múlása eltereli a figyelmünket, feszültséget vált ki belőlünk, mélységes agressziót, míg eluralkodik rajtunk a harag, eközben tervet szövünk, egyre erősödünk és észre sem veszik, hogy elrepült az idő. Meggyógyulunk és készen állunk egy új emberként kilépni.
-
Azt mondják, a sebek az idő múlásával begyógyulnak, de minél nagyobb a veszteség, annál mélyebb a vágás, és annál nehezebb visszanyerni korábbi épségünket. A fájdalom tompul, de a hegek emlékeztetnek majd szenvedésünkre, és általuk viselőjük egyre ellenállóbb lesz, míg végül sebezhetetlené válik. Az idő múlása eltereli a figyelmünket, feszültséget vált ki belőlünk, mélységes agressziót, míg eluralkodik rajtunk a harag, eközben tervet szövünk, egyre erősödünk és észre sem veszik, hogy elrepült az idő. Meggyógyulunk és készen állunk egy új emberként kilépni.
-
Senkit sem hibáztathatsz, amikor ott állsz egy olyan mély sebbel, amit lehetetlennek tûnik egyedül begyógyítani, és nem hiszed, hogy valaha is meg tudod szokni, így hát kínlódva menekülni próbálsz a fájdalom elől. Csakis az idő - a hosszú, hosszú idő - tudja az ilyen sebeket begyógyítani, ezért nem tehetsz mást, mint hogy a kezébe adod magad, és igyekszel minden egyes túlélt napot győzelemként elkönyvelni. Percről percre, óráról órára csak vergődsz és tûrsz, aztán lassan, hetek vagy hónapok múltával kezded észrevenni a gyógyulás első jeleit, a seb pedig hegedni kezd és lassacskán sebhely lesz belőle.
Murakami Rjú
-
Az orvosok a túlélési hányadot tudják emlegetni. Hogy egy év meg két év, mintha csak ez számítana. De mi értelme van így túlélni akkor, ha túl beteg vagyok ahhoz, hogy dolgozzak, hogy rendes kaját egyek, vagy hogy szerelmeskedjek. Amennyi idő még hátravan, azt a saját házamban akarom tölteni, a saját ágyamban akarok aludni. Nem akarom, hogy napi 3 tucat tablettát tömjenek belém, hogy kihulljon a hajam és hogy még az ágyban felüléshez is gyenge legyek. Nem akarom az émelygést, amitől mozdulni sem lehet (...), én meg közben csak egy haldokló roncs volnék, akit gépek tartanak életben. Csak hogy húzzuk az időt? Nem, nem! Ti is csak úgy emlékeznétek rám. Ez a legrosszabb benne.
-
Ha a mûtét rosszul sikerül, a páciens szempontjából a katasztrófa valószínûsége százszázalékos lesz, míg az enyémből továbbra is ötszázalékos marad.
Henry Marsh