Ugrás a tartalomra
Az őszinteség közel hozza az embereket, főleg, ha hajlandóak vagyunk feltárni a másik előtt a gyengeségeinket. Ez alapvetően ellentmond az intuíciónknak, hiszen alapból úgy hisszük, hogy ha levesszük az álarcot, és kendőzetlenül megmutatjuk a másiknak személyiségünk kevésbé vonzó jegyeit, azzal elriasztjuk magunktól. Valóban az tûnik logikusnak, hogy az emberek akkor tartanának távolságot, ha fény derül a jellemhibáinkra és vétkeinkre. De a valóságban ennek épp az ellenkezője történik. Az emberek közelebb kerülnek hozzánk. A mi tökéletlenségünkben saját esendőségüket és emberi mivoltukat látják. Inkább megnyugtatóan hat rájuk, hogy nincsenek egyedül a saját kételyeikkel, félelmeikkel és gyengeségükkel.
Kapcsolódó idézetek
-
Míg gyakran attól félünk, a titkaink miatt mások elutasítanak majd minket, valójában épp a kitárulkozás, a titkaink megosztása segíthet elfogadtatni magunkat másokkal.
Vanessa Van Edwards
-
Az emberek azt hiszik, hogy az igazságot akarják, de ennek az ellenkezője igaz. Az őszinteség aljas, durva és ronda, a hazugság viszont gyakran kedvesebb, lágyabb, humánusabb. Nem őszinteséget akarunk, hanem előzékenységet és tiszteletet.
-
A kölcsönös őszinteség kizárja a szégyenérzetet. Amikor a gyengeségeink ellenére is elfogadnak bennünket, mélyebben tudunk kötődni a másikhoz, és ez a meghitt érzelmi közeg "intimitásrobbanást" eredményezhet. Azt az intimitást, amelyért annyira sóvárgunk, soha nem a tökéletességünk hozza el számunkra, hanem az, ha képesek és hajlandók vagyunk együtt dolgozni a hibáinkon.
Anna Lembke
-
Csak a teljes őszinteség tesz szabaddá és védetté. Mert ha félelmeinket legyőzve kimondjuk az igazat önmagunkról, akkor már nem maradnak olyan támadási felületeink, amelyeken keresztül bárki megzsarolhatna vagy manipulálhatna minket. Mert nem az őszinteség tesz védtelenné, hanem azok a félelmeink, amelyek elől menekülve elkezdünk hazudni vagy hamis szerepeket játszani.
-
Ha valaki bízik bennünk annyira, hogy megossza velünk a titkát, akkor sokkal könnyebb megbízni benne. Mintha az illető feltárná előttünk a szívét, és cserébe nekünk is ki kéne tárulkoznunk előtte.
-
Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.
Tendzin Gjaco
-
Õszintének lenni, azt mondják, nehéz. Az emberek nem mernek őszinték lenni, mert úgy tartják, akkor sérülnek. Én az őszinteséget fegyverként használom a mindennapok kommunikációjában. Ha hazudnék magamnak, akármilyen dolgommal kapcsolatban, akkor hazugságot sugároznék az engem körülvevő emberek felé is. Tehát az engem körülvevő emberek is főleg ilyenek lennének. Ez nekem rövid távon lehet jó, hosszú távon azonban nem. Azzal ámítanám magam, milyen sok jó ember vesz körül.
Csernus Imre
-
Több haszonnal kecsegtetne és közelebb járnánk a valósághoz, ha az emberekhez nem érzelmi alapon közelítenénk, hanem igyekeznénk megérteni a viselkedésük mozgatórugóit. Utálni őket azután is ráérünk.
Kepes András
-
Minél őszintébb valaki, annál könnyebb továbbra is őszintének maradnia, mint ahogy minél több hazugságot mond valaki, annál több hazugságra van szüksége. Aki nyílt, az természetesen élhet nyíltan, s mert ezzel bátorságát állandóan próbára teszi, megszabadul a félelemtől.
-
Ha megnyílunk a másik előtt, felismerjük, mennyire hasonlítunk egymásra mind. Felismerjük, hogy mindaz a rossz, amit a másikkal teszünk, visszahull ránk. Ám - ami még ennél is fontosabb - megtapasztaljuk, hogy mindaz a jó, amit a másikkal teszünk, a legnagyobb áldás a magunk számára.