Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az uralkodók vajon kiktől orozták el az államot? Végeredményben a néptől. Miután elorozták, örök rettegésben éltek, attól féltek, hogy a gazda észbe kap, és visszaköveteli, amit elvettek tőle. Ezért szüntelenül törvényeket és rendeleteket adtak ki, annyit, mint égen a csillag.

🌧️ Eső 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges. Deák Ferenc
  2. Megvan az okuk a törvényeknek, még ha emberek alkották is, és az ember úgy érzi, hogy rosszak, és rá talán nem érvényesek. Azok a törvények azért vannak, hogy az embereket kordában tartsák, és megpróbálják megtartani az egyensúlyt sötét és világos között.
  3. Mindegyik uralkodó olyan törvényeket hoz, ami önmagának hasznos: a demokrácia a népnek, a zsarnok a zsarnoknak előnyös törvényeket, és a többiek is így. Miután meghozták, azt nyilvánítják ki az alattvalókra nézve igazságosnak, ami nekik hasznos, és az ilyen törvényt megszegőt meglakoltatják mint törvényszegőt és igazságtalant. Platón
  4. A polgár, ha lop, rabol, gyilkol: jogaitól megfosztják, bezárják. Az állam, ha lop, rabol, gyilkol: övé a győzelem, megcsodálják. Weöres Sándor
  5. Félt hinni... Félt, mert amikor hitt, a reményeit mintha zászlóként a magasba vonták volna, hogy mindenki lássa, ahogy a szélben lobog. Aztán erős szelek, viharok jöttek, csak azért, hogy a zászlót elrongyolják, szétszakítsák... és végül lehúzzák. Cecelia Ahern
  6. Hogy mi a baj a hírekkel? A válasz pofonegyszerû: azok, akiknek hatalom jutott a kezükbe, szeretik, ha az emberek félnek. Egyenesen érdekükben áll. Jól jön nekik, ha az emberek megbénulnak a félelemtől, például a puszta gondolatra, hogy bármikor meghalhatnak. Márpedig mindig lehet találni valamit, amitől félhetünk. Mira Grant
  7. Az emberek védelmét az államra ruházták, egy olyan intézményre, amely emberekből áll, akik esendőek és elfogultak, így a minket hivatott rendszer néha kudarcot vall. Néha viszont még nagyobb rendszerek, a sors vagy a körülmények folytán kerülünk nehéz helyzetekbe, kemény döntéseket kell hoznunk, amiket más nem érthet meg. Néha épp mi nem értjük, hogy mások mit miért tettek, vagy miért nekünk kell megfizetni mások cselekedeteiért. Sokszor nem tudunk megbirkózni az élet zûrzavarával. Gyakran nem lehet felkészülni a sokkokra és csapásokra, de ha hátat fordítunk a dolgoknak, amikkel túl nehéz a szembenézés, az határozza meg az életünket, amit el akarunk kerülni.
  8. Amennyi a titok, annyi az isten, mert mindennél könnyebb rájuk hárítani mindent. Amikor az ember gyenge, gyakran mentegetőzik azzal, hogy valamiféle láthatatlan erők gátolják. Néha még erejüket is tőlük teszik függővé.
  9. A történelemben, amikor az egyház és az állam egyesült, isten és a gonosz mindenképpen úgy lettek definiálva, hogy mi találtatott megfelelőnek vagy kellemetlennek a kormánynak. És az emberi természettel kapcsolatosan az a bajos és örök igazság, hogy a legrosszabb erkölcsi gonoszságokat gyakran ügyesen palástolták igazságként, és kikiáltották a világnak.
  10. Az "államról" alkotott legalapvetőbb tévképzetünk, hogy valamilyen távoli, napfényes kamrában, lakkozott mahagóni asztalok, mély bőrszékek és álmatlan férfiak és nők között van egy csoport, amely olyan bölcs, olyan jóindulatú, olyan mindentudó és olyan megronthatatlan, hogy a kezükbe kellene adnunk gyermekeink taníttatását, az idősek oltalmazását, a szegények megmentését, az elengedhetetlen szolgáltatások biztosítását, a betegek gyógyítását, a birodalom és a tulajdon védelmét, az igazság szolgáltatását, a bûnözők büntetését, és egy hatalmas, végtelenül összetett és folyton változó társadalmi és gazdasági rendszer gyakorlatilag minden aspektusának szabályozását. Ezek az élő ember-istenek olyan tökéletes tudással és bölcsességgel bírnak, hogy tömegpusztító fegyvereket kellene a kezükbe adnunk, illetve az adóztatás, a bebörtönzés és a pénznyomtatás végtelen hatalmát - és csak jóság, bőség és erényesség fog ebből kikerekedni. Aztán természetesen kijelentjük, hogy a bégető, fejvesztett tömegeknek, akik a legvadabb álmaikban sem volnának képesek elérni ezt a fajta bölcsességet és erényt, össze kell gyûlniük és meg kell szavazniuk, hogy jövedelmük felét, gyermekeiket, időseiket és magát a jövőt ezeknek az ember-isteneknek adják. Stefan Molyneux
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat