Mira Grant

A világot, amelyben élünk, magunk teremtettük. Hölgyeim és uraim, most miénk a megtiszteltetés, hogy megegyük, amit főztünk.

Az igazság és a hazugság közt az a különbség, hogy ugyan mindkettő fáj, de hosszú távon csak az egyik gyógyít.

Mindenkinek az életében van egy vízválasztó; az a pillanat, amikor az emberre rátör a felismerés, hogy olyan döntés előtt áll, ami kihatással lesz az egész jövőjére, minden további tevékenységére, és ha rossz döntést hoz, nem biztos, hogy helyre tudja hozni. És néha az állítólagos rossz döntés az, ami lehetővé teszi, hogy emelt fővel, méltósággal várjuk a véget; annak megnyugtató tudatában, hogy a helyes utat választottuk. Lehet azonban, hogy az ilyen pillanatok jelentőségét csak utólag ismerjük fel.

Ha még egyszer valaki azt meri mondani, hogy "sajnálom", esküszöm, orrba vágom. Mert az, hogy sajnálja, semmin nem változtat; annyit ér legfeljebb, hogy újra ráébredek: ez már megmásíthatatlan.

A szólásszabadság egyik előnye, hogy ugyanazt a témát több nézőpontból is megismerhetjük. Ennek elvileg el kellene gondolkodtatnia az embereket - csakhogy a legtöbben nem akarnak gondolkodni.

A tudósítás és a feltételezés két különböző dolog, és ha az utóbbit belekevered az előbbibe, akkor az már - ébresztő! - nem hír, csak vélemény.

A bloggerek (...) lehet, hogy kevésbé kifinomultan írnak, és időnként ostobaságokat, de gyorsak, sokan vannak, és lehetővé teszik, hogy magad szûrd ki az igazságot. Tájékozódj a hírekről hat-nyolc különböző forrásból, és akkor már biztosan meg tudod különböztetni a ferdítést a valóságtól. Ha ezt túl macerásnak találod, van olyan blogger, aki elvégzi helyetted a munkát.

Az igazság szabaddá tesz, de gazdaggá nem.

A legfontosabb, hogy a nap végén várjon valaki, akiért mindezt teszed. Csak egyvalaki, aki mindig a szemed előtt lebeg, ha döntést hozol, ha igazat mondasz, vagy ha éppen hazudsz - szóval minden jelentős pillanatban.

Ha valami túl szépnek tûnik ahhoz, hogy igaz legyen, arról előbb-utóbb valóban kiderül, hogy valami nincs vele rendjén.

Egy bizonyos határt soha nem szabad átlépni, még akkor sem, ha úgy gondoljuk, jó ügy érdekében járunk el!

A hírközlés világában a szerencse sokszor annyit jelent, mint "tőkét kovácsolni mások fájdalmából".

Meg kell tanulni gondolkodni, kizárni a lehetetlent, és tudomásul venni, hogy ami ezután marad, akármilyen valószínûtlen is legyen, az lesz az igazság.

Csak adj valamit az embereknek, amiben hajlandók hinni, (...) és a többség nem csak hogy simán beveszi, de ragaszkodni is fog hozzá, hogy ez az igazság. (...) A jó hírek már csak ilyenek. Az emberek szeretik elhinni őket.

Íme az igazság hatalma: ha csak a leghalványabb lehetősége is felmerül annak, hogy kideríthető, akkor senki sem akarja az idejét vesztegetni.

Egy nagyon fontos dolgot megtanultam a politikáról: bizonyos esetekben előfordul, hogy a stílus jelentősége felülírja a mondanivalóét.

Hogy mi a baj a hírekkel? A válasz pofonegyszerû: azok, akiknek hatalom jutott a kezükbe, szeretik, ha az emberek félnek. Egyenesen érdekükben áll. Jól jön nekik, ha az emberek megbénulnak a félelemtől, például a puszta gondolatra, hogy bármikor meghalhatnak. Márpedig mindig lehet találni valamit, amitől félhetünk.

Az igazság nem félelmetes. Az embereknek, ha már megértették, a következményeivel együtt, és tudják, hogy nem rejtegetnek előlük valami fontosat, többé nincs okuk félni. Az igazság akkor rémisztő, ha úgy gondoljuk, hogy csak egy részét ismerjük. Márpedig (...) a hatalmon levők szeretik, ha az emberek félnek. Így igyekeznek minél jobban rátelepedni az igazságra, illetve úgy kiszínezni vagy megszûrni azt, hogy félelmetesnek tûnjék. Ha nem kellene félnünk attól, hogy bizonyos tényeket elrejtenek előlünk, akkor a már ismert tényekkel is könnyebben megbirkóznánk.

A nemzetünk hozzá van szokva a félelemhez. Ha őszinte akarok lenni nemcsak hozzátok, hanem önmagamhoz is, akkor azt kell mondanom, ez nem csak a nemzetre vonatkozik, hanem az egész világra, és nem csak egyszerû megszokás, hanem függőség. Az emberek sóvárognak a félelem után. A félelem mindent igazol. Azt is, hogy fokozatosan lemondunk a szabadságunkról; a végén már azt is eltûrjük, hogy minden lépésünket szemmel tartják, és olyan adatbázisokban rögzítik, amelyekhez egy átlagember soha nem fog hozzáférni. A félelem teremti, meghatározza és alakítja a világunkat, és nélküle a legtöbben aligha tudnának mit kezdeni magukkal. Az őseink egy korlátok nélküli világról álmodtak, mi meg arról, hogy új korlátok mögé szorítjuk az otthonainkat, a gyerekeinket és önmagunkat. Napról napra tovább szûkítjük a mozgásterünket, egy olyan fokú biztonság nevében, melyre hiába is törekszünk. Egy lehetőségekkel teli világot vettünk át az elődeinktől, és összezsugorítottuk. És elmondhatjuk ezek után, hogy biztonságban érezzük magunkat?

A tényszerû tudósítás mindig biztonságot ad. Ott vannak kéznél az információk, melyek alig várják, hogy sorba rakjam őket, és követhető formát adjak nekik. Fogd a tényeket, az arcokat, az igazság különböző aspektusait, csiszold őket fényesre, és vesd papírra - illetve az esetemben billentyûzetre -; a többi már az olvasó dolga.