Ugrás a tartalomra
Azáltal, hogy a vallás bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket kizárólagosnak kiált ki, Istentől eredeztetve azokat, megfosztja magát a sokféleség elfogadásától és annak élvezetétől. A metafizikus/teista, ha belép a világ nagy kertjébe, mely tele ezerszínû virággal (képzeljük el magunk előtt itt mondjuk Versailles színpompás képződményeit a tûzijátékszerûen csillogó szirmok végtelen sokaságával, ahol ott ragyog minden elképzelhető forma, szín és méret), rögtön választani akar, rátalálni az "igazira", szemben az antimetafizikussal, aki éppen a sokféleségében leli örömét. Az ateista ember attól, hogy az értékeket, a szépséget, a szerelmet és társaikat nem istentől származtatja, még nem tagadja ezek érték voltát. A metafizikus gondolkodás viszont elszegényíti az embert, elutasítja azt a gazdagságot és sokféleséget, amely a világ szépségét adja.
Kapcsolódó idézetek
-
Az igazán vallásos ember, ha a monoteisztikus eszme lényegét követi, nem könyörög semmiért, nem remél semmit Istentől; nem úgy szereti Istent, ahogy a gyerek szereti az apját vagy az anyját; eljutott ahhoz az alázathoz, hogy érzékeli korlátait, egészen addig a tudásig, hogy nem tud semmit Istenről. Isten az ő számára jelkép, amelyben az ember fejlődése egy korábbi szakaszában összegezte mindazt, amire törekedett, a szellemi világ, a szeretet, az igazság és a méltányosság birodalmát.
Erich Fromm
-
A metafizikai (látszat-) állítások nem írják le sem a fennálló (...), sem a fenn nem álló (...) tényeket: nem a tényállások bemutatására szolgálnak, hanem az életérzés kifejezésére. Talán feltételezhetjük, hogy a metafizika a mítoszból fejlődött ki. A gyerek dühös a "gonosz asztalra", amely megütötte; a primitív ember a földrengés fenyegető démonának kiengesztelésén fáradozik, vagy hálatelt szívvel imádja a bő termést hozó eső istenét. Ilyen esetekben a természeti jelenségek megszemélyesítésével állunk szemben, amely mintegy költői kifejezése a környezettel szemben táplált emberi érzelmeknek.
-
Ha vallási kérdésekről van szó, az emberek elképzelhetetlen mértékben nem őszinték és mindenféle intellektuális neveletlenséget követnek el. Filozófusok addig tágítják a szavak értelmét, amíg az eredeti értelemből már alig marad valami; egy bizonyos absztrakciót, amelyet maguknak alkottak, "istennek" neveznek és ezáltal deistákká, istenhívőkké válnak és az egész világ előtt dicsekedhetnek azzal, hogy egy magasabb rendû, tiszta istenfogalomhoz jutottak el, jóllehet ez az isten már csak egy elmosódott árnyék, amelynek semmi köze sincsen a vallásos tanok hatalmas egyéniségéhez.
Sigmund Freud
-
Egy keresztény képes elfogadni egy világot, melyben 9999 isten nevetséges és hamis tévképzet, az ő istene viszont - az Ószövetség Istene - igaz, valós és élő istenség. Egy keresztény ateista marad szinte az összes többi isten tekintetében, viszont teljesen teista lesz, ha a saját istenségére kerül a sor. Teljesen észszerû megszabadulni szinte minden istentől - teljesen felfoghatatlan megszabadulni attól az egy utolsó istentől.
Stefan Molyneux
-
Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
-
A vallás a személyiség egységét érintő kétely terméke, a személyiség megváltozása - egyben az ember minden nagyságát és erejét emberfölöttinek és idegenként fogta föl, így önmagát kicsinyítette, saját két oldalát, a nagyon szánalmasat és gyengét, valamint a nagyon erőset és csodálatosat elválasztotta egymástól két szférára - az előbbit elnevezte embernek, a másodikat Istennek.
Friedrich Nietzsche
-
Amikor az ember elutasítja az értelmet, mint ítéletének mércéjét, az egyetlen alternatíva, amely megmarad számára, az érzés. A misztikus az, aki érzéseit az észlelés eszközeként használja. A hit az érzések egyenlővé tétele a tudással.
-
A materialista a világ felszínén él, ezért csak felületesen szabad gondolkoznia. A mélyben vannak azok a kérdések, amelyeket nem szabad föltennie: honnan származik az anyag és mi lesz vele... Ezért kényszerül arra, hogy az anyag örökkévalóságában higgyen. A materialisták "vallása" az a hit, hogy nem hisznek. Ez az istenhittel ellentétben vak hit. Ha a materialista gondolna a Kezdetre és Végre, látni kellene, hogy Semmi nem képzelhető el, sem a Kezdet előtt, sem a Vég után, ezért jól kellene ismernie, hogy a materializmus sem anyagi, hanem szellemi valóság.
-
A társadalom termeli a vallást, egy visszájára fordított világtudatot, mert maga is visszájára fordított világ. A vallás ennek a világnak általános elmélete, enciklopédikus összefoglalása, népszerû formába öntött logikája, spiritualista becsületügye, lelkesedése, erkölcsi szentesítése, ünnepélyes kiegészítése, általános vigasztaló és igazoló alapja. A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az emberi lényegnek nincs igazi valósága. A vallás elleni küzdelem tehát közvetve küzdelem ama világ ellen, amelynek szellemi aromája a vallás.
Karl Marx
-
A vallás és a hit szétvált egymástól. Nagyon sok vallásosságot lehet látni mindenféle hit nélkül. Formális vallásosságot, amit hagyományszerûen betart, de nincs igazi érzelmi átélés a mélyén. És főként nincs igazi viselkedést, magatartást, cselekvést befolyásoló ereje. Formálisan nagyon vallásos emberek nagy gazemberségeket tudnak elkövetni. A másik dolog, hogy vannak hívő emberek, akik nem vallásosak, de nagyon mélyen hisznek.
Popper Péter