Ugrás a tartalomra
Azért éri meg megépíteni a saját ketrecünket, mert annak magunk alakíthatjuk ki a méretét. Ráadásul az is komfortos, hogy egyedül lehetek odabent, míg minden négyzetcentiméterét felfedezem.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb ember ketrecét a félelem hozza létre, maguknak csinálják őket.
Karen Marie Moning
-
Kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec.
Fodor Ákos
-
Kertet építeni annyi, mint egy mások számára is látható, érzékelhető, élvezhető szép világot, egy kápráztató életegyüttest megteremteni. Aki kertet alkot, az szépséget, maradandóságot teremt.
-
Egy kaland önmagáért is megéri.
Amelia Earhart
-
Valahol olvastam, hogy vannak, akik megépítik a labirintust, és vannak, akik tévelyegnek benne. Nos, talán ez az egyetlen különös képességem: hogy egymagam mindkét feladatra alkalmas vagyok. Azt megítélni, hogy az építményem felér-e mondjuk a krétaival, vagy csak amolyan ügyesen nyírt kertészmunka, az nem az én dolgom. Viszont annak utánajárni, hogy ezt a meglehetősen sivár építményt miért és miként húztam fel, az olyan feladat, amelyet rajtam kívül aligha végezhet el bárki is.
Bartis Attila
-
Egy kert csak azért olyan megnyugtató, mert a növények nem tudnak szaladni. Képzeljük el, milyen lenne, ha a paradicsomaink, rózsáink vagy magnóliáink mozognának. Kénytelenek lennénk kerítést építeni, hogy magunk mellett tartsuk őket, különben megszökne tőlünk a zöld. Ehelyett elültetjük szépen a cserjéket, bokrokat, füveket, amelyek aztán életük végéig kitartanak ott.
Peter Wohlleben
-
Elég, ha megértjük, hogy mindannyian valamilyen célból vagyunk itt, és elég, ha elkötelezzük magunkat ennek a célnak. Ha így teszünk, képesek leszünk nevetni kisebb-nagyobb szenvedéseinken, és félelem nélkül menni előre, abban a biztos tudatban, hogy minden lépésünknek megvan a maga értelme.
Paulo Coelho
-
Aki otthont épít magának, az formát ad a saját otthonának. Igaz, hogy minden forma kívánatos lehet, de nem mind együtt. Máskülönben nem lenne már otthon.
Antoine de Saint-Exupéry
-
A magunk kis világában megteremthetjük a belső békét, az egyensúlyt, a harmóniát azáltal, hogy rendet teszünk belül és kívül is. Mert ahogy odabent rend van és béke, úgy elrendeződnek körülöttünk is a dolgok, és sokkal jobbnak találjuk a külvilágot is.
Bagdy Emőke
-
A kert a mi saját világunk, egy általunk teremtett és általunk ellenőrzött világ. Rendezett és harmonikus univerzum, szemben a rendezetlen és diszharmonikus külső világgal. A kert egyike annak a ritka pontnak az életünkben és az univerzumban, amelyeket valóban rendben és ellenőrzésünk alatt tudunk tartani.
Hankiss Elemér