Azon gondolkodtam, talán a "kéne" is egy, a nőkre veszélyes kórság. Tényleg gyereket és romantikus nászutat akarunk? Vagy úgy véljük, hogy gyereket és romantikus nászutat "kell" akarnunk? Hogyan választhatjuk el azt, amit tenni "akarunk", attól, amit tennünk "kellene"? Eszembe ötlött egy rémisztő gondolat: ez nem is külső kényszer. Úgy tûnik, mindez belülről ered. Miért kényszerítjük saját magunkat?

Kapcsolódó idézetek

1. Párkapcsolatban élni önmagában nem pozitív vagy negatív dolog, hiszen előfordul az is, hogy valakit a szülei, környezete kényszeríti arra, hogy megházasodjon, vagy épp nem tud kilépni egy kapcsolatból. A kérdés inkább az, hogy valaki képes-e a párkapcsolatra, és ha igen, akkor az a kapcsolat olyan, amilyet szeretne, vagy képes a társnélküliségre és ez szintén olyan, amilyet ő elképzelt magának.
2. A romantikus szerelem teljesen érthetetlen volt számomra. Gyakran gondoltam rá: Mi volna, ha romantikus szerelembe esnék? Milyen volna az, milyen volna az íze, a szaga? Milyen gondolatokat ébresztene az emberben, ha szerelmes volna valakibe és tudná, hogy viszontszeretik? Csak azt tudtam, bárcsak megismerhetném ezt az érzést. De féltem is tőle: lehetséges, hogy csodálatos, de egyúttal ijesztő érzés is lenne. Ugyanis előbb-utóbb mindent elvesztünk, amit az élettől kapunk. Egyszer mindentől el kell búcsúznunk.
3. A szerelem néha zavaró. Sőt van, amikor helytelen, és veszélyes is lehet. Olyan dolgokra vesz rá minket, amiről addig nem is álmodtunk. De hogy rossz lenne? Az csak attól függ, mi lesz belőle, nem igaz?
4. Nem akarok összeházasodni veled, és együtt élni sem, mert... mert... nekünk nem ilyen a kapcsolatunk. A házasságnak érzelmekről kellene szólnia, arról, hogy együtt akarunk lenni szabad akaratunkból. Nem pedig arról, hogy teljesítünk valamiféle kötelességet, mert úgy hozták a körülmények.
5. Valamilyen rejtélyes okból kora gyerekkoromtól azt képzeltem, az életem valójában egy regény. Ahol a kezdődő, beteljesülő és elmúló szerelmek mindig mások, és ahol én vagyok a regényhősnő. A regényes szerelmek persze ritkák és múlékonyak, semmi közük egy tartós, életre szóló kapcsolathoz. A vágy szinte lehetetlenné teszi az igazi szövetséget. Elrontja, kikezdi. A lelkem mélyén nyilván tudtam, örökké nem lehet szerelmes az ember. Mégis minden alkalommal ott lappangott bennem ez a különös szerelmi maximalizmus, más szóval a rettegés, hogy valójában megalkuszom, nem pedig megállapodom valaki mellett. Vass Virág
6. Miért vesződünk a kapcsolatokkal? (...) Genetikailag vágyunk az intim kapcsolatokra, vágyunk a szerelemre. A valóságban ez persze fájdalomhoz vezet, amiben a pszichénk sérülhet, sőt össze is omolhat. Akkor mindezek ellenére miért csináljuk mégis? Szerintem azért, mert elég, ha csak egyszer bejön, mert felismerjük azt, ami jó, és egy jó kapcsolatnak a puszta emléke is feltölt minket erővel. Arra emlékeztet, hogy bár most, a jelen pillanatban le vagyunk törve, de valójában sosem vagyunk teljesen egyedül.
7. Ugyanolyan méltók vagyunk a szerelemre, az intimitásra, és mindenre, amit csak remélünk egy romantikus kapcsolattól, mint a többiek, azonban ennek az érzületnek belülről kell jönnie. Ez nem olyasmi, amit egyszer elmondasz magadnak, aztán reménykedsz, hogy leülepedik. Még csak nem is olyasmi, amit egy teljes hétig ismételgetsz, és reménykedsz, hogy örök életedre berögzül az agyadba. Számomra ez egy állandó gyakorlat. És még mindig naponta gyakorlom.
8. Miért kell a nőket a házasság kényszerébe hajszolni? Egy intézménybe, amely választás kérdése kellene, hogy legyen. És ha egy fiatal nőnek nincs elég vagyona, hogy fenntartsa azokat a körülményeket, amelyek közt nevelkedett, tényleg nincs más választása, mint megházasodni? Mary Delany
9. Vigyáznunk kell, ha meg akarunk javítani egy szerintünk elromlott férfit. Az érzelmi törődésnek is vannak korlátai. Sokan szeretjük érzelmileg függővé tenni a férfit, azt gondolva, hogy akkor nem fog elhagyni minket. De azt is akarjuk egyben, hogy csakis támasztékként használjanak minket? Szívesebben leszünk a pszichiáterük és az anyjuk egy személyben, ahelyett, hogy a barátnőjük lennénk? Azt akarjuk, hogy a másik csak azért maradjon, mert szereti kiönteni nekünk a szívét? Ennyi kielégítene bárkit? Kötve hiszem.
10. Aki úgy gondolja, azért kell neki társ, hogy kiegészítse őt, az túlságosan retteg a beismeréstől, hogy valami nincs rendjén a lelkében. Nem várhatjuk a kapcsolattól, hogy mûködjön, ha éppen akkor kezdünk egy gyûlölt munkahelyen dolgozni, vagy kellemetlenül érezzük magunkat a bőrünkben a felszedett 4 kiló miatt. Veszélyes és gyakran szomorú pusztán azért új kapcsolatot kezdeni, illetve egy egészségtelent folytatni, mert magányosak lennénk egyedül. Lauren Urasek