Ugrás a tartalomra
Azt akard, aki téged szeret, aki csak rád vágyik. Olyat, aki tudja, hogy mennyire szerencsés, mert mellette vagy - de ezt csak akkor teheti meg bárki, ha először elfogadod magad. Hogyan is tisztelhetnének, ha bármit megengedsz a másiknak azért, hogy megkaphasd azt, amire vágysz - még akkor is, ha az csak egy ölelés, ami nem is valódi? Egyszerûen nem érheted be olyannal, akinek sohasem leszel elég. Miért is adnál neki energiát? Felesleges. Ne törődj vele, búcsúzz el tőle. Az, aki soha nem tudott szeretni, talán nem is fog... Ne harcolj a szeretetért, nincs rá szükséged. Azt vagy adják, vagy nem. Nem erőszakolhatod meg a másikat, hogy érezzen úgy, ahogy te. Megpróbálkozhatsz vele, hagyhatod, hogy kihasználjon, megmentheted az életét, csak épp pontosan így fogod elérni azt, hogy soha ne akarjon többet tőled.
Kapcsolódó idézetek
-
Ne az kelljen, aki betoppan, majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret, valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillant előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt el. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyedén átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az, ami vagy valójában, mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy a fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel... az bizony örökre megmarad.
Oravecz Nóra
-
Ne erőszakold meg a szeretetet. Hagyd, hogy jöjjön, és merd elfogadni mindenkitől. Bárkitől. Nyiss, hallgass, figyelj, sosem tudhatod, hogy ki adja meg a löketet. Fogadd el azt, amit kapsz akkor is, ha annyira kevés, hogy legszívesebben összetörnéd az egész világodat, és bizony a szíveddel kezdenéd a rombolást és abba sem hagynád addig, amíg szilánkjaira nem törik. Ülj le. Törődj magaddal. Fogadd el, hogy először magadtól kell szeretetet és törődést kapnod ahhoz, hogy más is adhasson. Ne függj mások érzelmeitől, visszajelzéseitől, mert megnehezíted az életed. A szeretet az csak úgy jön, nem erőszakolhatod meg. Kiveheted bárhonnan, rajtad áll, hogy mennyire válogatsz.
Oravecz Nóra
-
Amikor azt hiszed, hogy mástól kell a szeretet, mert akarod, görcsösen, betegesen, nagyon, magadhoz szorítanád és el sem engednéd... Az bizony csak azért van, mert azt, amire épp szükséged van, amire vágysz, azt csak magadtól tudod megszerezni. Senki mástól. Kierőszakolhatod, megszerezheted magadnak a törődést, de egy biztos: valami hiányozni fog. Nem leszel teljes. Boldog sem. Keresheted kint, bent lesz az, amire vágysz. Nem véletlenül maradsz egyedül. Merj eleget venni, hiszen van miből. Vedd észre, nyúlj le érte, és hozd fel.
Oravecz Nóra
-
Ne akard, hogy úgy szeressen, ahogyan te szereted őt. Lehet, hogy semmit sem érnél vele. Lehet, hogy te sem tudod igazán, hogy mit érzel. Lehet, hogy csak valaminek a hiányát akarod pótolni. Ne akard, hogy ezt kapd vissza. Engedd el az elvárásokat. Sodródj. Ne azért szeresd, hogy majd ő ugyanazt adja vissza. (...) Hagyd, hogy úgy szeressen, ahogyan neki jó. Hagyd, hogy végigjárja az utat a maga tempójában a szívedig.
Oravecz Nóra
-
Nem kell, hogy bárkivel beérjed, soha. Próbáld megkapni azt, akit szeretsz, egyébként azt kell szeretned, akit megkaptál.
Kerstin Gier
-
Ne azért akarj együtt lenni valakivel, hogy téged erősítsen, hogy tőle kapd meg a szeretetet, amire vágysz. Azért legyél együtt valakivel, mert vele akarsz lenni.
Oravecz Nóra
-
Sokkal nagyobb erő az, ha valakit képes vagy azért szeretni, amilyen, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is szeressen. Szeresd azért, mert boldoggá tesz, azért, mert örömödet leled benne, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is ugyanígy érez irántad. Ha így történik, örülj, legyél boldog, hálás érte, de ha nem, akkor egyszerûen csak tanuld meg, hogy ezt is meg kell tapasztalnod.
Oravecz Nóra
-
Az ember sosem kapja meg azt, akit a legjobban szeret. Azért aztán válaszd azt, aki szeret... már ha biztos vagy benne, hogy tényleg úgy van.
Lucy Maud Montgomery
-
Mindenki a szeretetre vágyik, mindenki azt éhezi. Ugyanakkor a többségük feláldoz valamit. Szinte mindenki. Szerelmet, barátságokat, családot, egészséget, karriert... csak épp mindig nézd meg, hogy mi éri meg az áldozatot. Ne félj egyedül élni addig, amíg nem jön a nagy szerelem, amíg meg nem valósítod magad, hiszen nem arra van szükséged, hogy egy másik feled legyen, valaki, aki ugyanannyira fél egyébként, mint te... arra van szükséged, hogy egész legyél és az egészet kapd meg.
Oravecz Nóra
-
Menj és éld az életedet! Éld nélkülem, mert mi nem lehetünk együtt. Töltsd meg a szívedet szerelemmel valaki más iránt, valaki iránt, aki képes úgy szeretni, ahogy én sosem tudtalak. Ahogyan én sosem foglak.