Ugrás a tartalomra
Azt hisszük, tudjuk, kik vagyunk, de nem tudjuk, amíg valami rossz nem történik. Akkor viszont az értelmetlen dolgok eltûnnek, és csak az marad, akik igazán vagyunk.
Kapcsolódó idézetek
-
A dolgok megtörténnek. A rossz dolgok is. Mi pedig csak azt tudjuk befolyásolni, hogy velünk történnek-e, vagy értünk.
Meg Mason
-
Csak akkor tudjuk meg, kik vagyunk, ha kiderítjük, honnan jöttünk. Akkor aztán legyőzzük a múltat, vagy ráépítünk, vagy elfogadjuk - attól függően, hogy mit tartunk helyesnek.
Nora Roberts
-
Eleinte mindannyian azt hisszük, hogy csak az a helyes, amit mi gondolunk (...), aztán idővel, ahogy távolabb kerülünk az eseményektől, meglátunk olyan dolgokat is, amelyeket korábban észre sem vettünk.
A. O. Esther
-
Vagyunk is,
meg nem is vagyunk.
Épülünk és rombolunk. Valamilyenné válunk és közben
apránként sok mindent tönkreteszünk és elpusztítunk,
s csak a legvégén eszmélünk, mikor már hiába.
Ács József
-
Nem is sejtjük, mi mindenre vagyunk képesek. Létezünk és elmúlunk, s nem tudjuk meg, mi minden lehettünk és mi mindent tehettünk volna.
Ivo Andric
-
Furcsa, hogy hiába ismerünk valakit jól, mégsem tudunk róla mindent. Az ember azt hinné, egyszer az is bekövetkezik.
Lauren Oliver
-
A rossz dolgok ellenére emlékezned kell rá, ki vagy valójában. Mert a rossz dolog nem te vagy. Az csak megtörténik veled. El kell fogadnod, hogy az, aki vagy, és az, ami történik veled, két külön dolog.
Colleen Hoover
-
Ha valami olyat teszel, amiről senki se tud, az olyan, mintha meg sem történt volna. De amikor valaki tudomást szerez róla... akkor valósággá válik.
-
Igazunkat, őszinteségünket, gyötrelmeink egész súlyát csak halálunk után ismerik el. Amíg élünk, ügyünk eldöntetlen marad, kételkedésnél egyebet nem kaphatunk az emberektől.
Albert Camus
-
Csak egy vagyunk a többi között. Látva tükörképünket a többiekben és más dolgokban, rajövünk, hogy kik vagyunk.
Carlo Rovelli