Ugrás a tartalomra
Azt hiszem, álmaink férfijába mindig első látásra beleszeretünk, bár az eszünk azt súgja, hogy hibát követünk el. És elkezdünk harcolni az ösztöneikkel, de nem akarjuk ám igazán legyőzni őket. Aztán egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor megadjuk magunkat az érzéseinknek.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek, inkább abban hiszek, hogy az ember ösztönösen megragadja a kedvező konstelláció adta lehetőségeket. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett.
-
Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való.
Guy de Maupassant
-
Akaratlanul is magamba zárom a férfi korábbi énjeit. (...) Ez a szerelem első szakasza. Mikor már egészen átlátjuk a másikat, és a tekintetében éppoly természetességgel veszünk észre minden félelmet és álmot, mint azt, hogy megérett a gyümölcs.
Riikka Pulkkinen
-
Mindig beleszeretünk olyan emberekbe, akik megélnek valamit abból, ami bennünk is ott van, amit mi azonban kevésbé éltünk meg. Sohasem fogjuk megtalálni az ideális társat, aki minden érzésünket megszólítja. Mindig lesznek olyan emberek, akik egy másik oldalát szólítják meg. El kell búcsúzni az illúziótól, amelyet a másik férfiról alkotott, s meg kell tanulnia igent mondani: önmagára átlagosságával együtt és barátjára, akinek szintén megvannak a maga pozitív és az inkább nehezebb oldalai is. Meg kell gyászolnia, hogy sem ön, sem pedig barátja nem eszményiek.
Anselm Grün
-
A legjobban arra vágyunk, hogy tartozzunk valakihez. Vannak, akik első látásra egymásba szeretnek, azonnal érzik, a sors egymásnak rendelte őket. Nagyszerû érzés lehet, mint egy tündérmesében. Boldogan élnek, míg meg nem halnak. De azért általában nem ilyen egyszerû. Legtöbbünk számára ez kevésbé romantikus. Tele van bonyodalmakkal, problémákkal, lekésett pillanatokkal és elszalasztott lehetőségekkel. Nem azt mondjuk, amit kellene és nem is akkor.
-
Amikor szerelembe esünk, úgy érezzük, mintha a mögöttünk lévő évszázadok és generációk összefogtak volna az érdekünkben, hogy ez a találkozás itt és most létrejöjjön. Bármilyen furcsán hangozzék is, az ember a szívében, a csontjaiban hordozza a megérzést, hogy az univerzum és az idő minden egyes darabkája, az összes titkos nyíl mind erre a helyre irányított, ahová most végre megérkeztél, és ahol mindig is lenned kellett.
David Levithan
-
Érzelmek! Gyakran kábítjuk magunkat azzal, hogy tudunk rajtuk uralkodni, míg egy nap csapdába esünk. Nem tudjuk leplezni a haragot, a féltékenységet vagy a szerelmet, és kénytelenek vagyunk szembenézni az igazsággal.
-
Nagyon gyakran megtörténik, ha az ember szerencsés, és rátalál valakire, mondjuk én férfi egy nőre, vagy te nő egy férfira, vagy nő nőre, vagy férfi férfira, aki valóban szereti - akkor lehet, hogy az első élmény abban a pillanatban, amikor rájövök, hogy most valakivel vagyok, aki tényleg szeret, a zokogás lesz. És a másiknak el kell fogadnia, hogy nem is tudja, hogy miért zokogok, de abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy hazaértem, vagy végre kaptam valamit, ami eddig nekem még soha nem volt, akkor az első élmény a zokogás. Ha ezt a párom el tudja viselni, akkor minden rendben van. Ha nem, akkor baj van.
Feldmár András
-
Az első gondolat az, hogy amikor az ember beleszeret valakibe, akkor tulajdonképpen azon jó és rossz tulajdonságaiba szeret bele, amik a saját származási családjában el vannak nyomva. Ezek a tulajdonságok a rózsaszín ködön át csodálatosnak tûnnek. Ezek köztünk különbségek. Õ ilyen, én meg olyan vagyok. Pont azért vonzódom hozzá, mert az, amilyen ő, belőlem hiányzik. Később azonban ez a tulajdonság elkezd ijeszteni, taszítani, irritálni. A fő gondolat az, hogy a társunk épp azokra a tulajdonságokra tereli a figyelmünket, amelyekben mi magunk nem vagyunk eléggé kidolgozva. Ha ezeket a tulajdonságoktól, értékektől magunkban rettegünk, elutasítjuk, akkor később az ilyen tulajdonságokkal bíró párunkat is el fogjuk utasítani.
Pál Ferenc
-
Van egy perc, amikor életünkben először a szeretet kényszerít arra, hogy higgyünk a halálban. Felismered azt, akinek elvesztését, akár csak gondolatban is, örökre hordozni fogod, mint egy alvó gyermeket.