Azt hiszem, az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetünk - mármint azután, hogy emberek vagyunk - az idővel, az idő valódi mibenlétével kapcsolatos. Itt van ez a rengeteg szerkezet, amivel felszeleteljük, mint a szalámit, az a sok óra meg naptár, és elnevezzük a szeleteket, mintha a mieink lennének, és soha nem változhatnának meg - "1918. november 11, 11:00 óra" -, pedig valójában valószínûleg darabokra fognak törni, vagy szétfolynak, mint a higanycseppek.

Kapcsolódó idézetek

1. Verd szét az órádat, és meg fogod látni, mivé válik az idő, ez nagyon érdekes. Megváltozik, és többé nem ismersz rá. Többé nem aprózódik el, nem hasad szét darabokra, órákra, percekre, másodpercekre. Az idő olyan, mint a higany: széttörheted, de újra nyomban összeáll, újra homogénné, alaktalanná válik. Az emberek megszelídítették, a zsebóráik és stoppereik láncára akaszthatták, és azok számára, akik így láncon tartják, egyformán telik. De próbáld csak meg, szabadítsd ki, és meglátod: minden egyes ember számára másként telik majd, van, akinek lassan, vánszorogva, elszívott cigarettákkal, be- és kilégzésekkel mérve, másoknak meg vágtat, és csak leélt életekkel mérhetni meg. Dmitry Glukhovsky
2. Úgy alakítsuk tehát lelkünket, mintha már a befejezéshez értünk volna. Semmit se halasszunk el. Naponta egyenlítsük ki a számlánkat az élettel szemben. Az életnek az a legnagyobb hibája, hogy mindig befejezetlen, valamit mindig elszalasztunk belőle. Lucius Annaeus Seneca
3. Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis az idő végül elfogy, és az ember a szíve mélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket? Cecelia Ahern
4. Az ítéletben az ember többnyire téved; az idő, olykor késő idő érleli meg azt, s valamint nem egy, úgynevezett kis embernek élete - nyer olykor századok múlva fontosságot, mint talán első kereke a még feltalálandó gépnek: úgy korunkig annyi nagyságot higgasztott le a történelem s tudomány, hogy méltán lehet az emberi ítélet ingatagságán aggódnunk. Jósika Miklós
5. Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő. Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat - attól függ, mit élünk meg abban az órában. Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik. Michael Ende
6. Az az igazság, hogy az idő bizony hullámzik. Hihetetlenül könnyû órákat vagy akár napokat veszíteni egy szempillantás alatt. Máskor kínszenvedés végigevickélni egyetlen órácskán is. Az idő apad és árad, olyan szakadatlanul, akár a tenger, és éppolyan megállíthatatlanul is. Épp azok a pillanatok, melyekről azt szeretnéd: bárcsak örökké tartanának - azok szállnak el leghamarább. Amelyeket pedig legszívesebben felgyorsítanál, csigalassúsággal vánszorognak.
7. Az idő talán a legnagyobb mindazon szörnyûségek közül, amelyek az embert körülveszik: futó és titokzatos, alaktalan és feneketlen, pontmetszet két fenyegető bizonytalanság között, amelyik már nincs, és mégis, még mindig nyomasztóan belemered a mostba, és egy jövő között, amely még nincs, és mégis, már aggasztóan nehezedik rá a mára; a jelent azonban sohasem foghatjuk fel. Az idő tehát, a legelőkelőbb és legértékesebb hozományunk, nem a miénk. Birtokolni szeretnénk, és ehelyett ő tart megszállva minket, nyughatatlanul hajszoljuk azt a fantomot, amit "holnapnak" nevezünk, és amit sohasem fogunk elérni. Egon Friedell
8. Az ember az őt ért csapások summája. Az ember azt hinné, hogy egyszer még a csapások is kifogynak, de végül is az idő léte a legnagyobb csapás, ami az embert érheti... William Faulkner
9. Az emberi idő puszta formalitás, merő kényelmetlenség. (...) Eljön még a nap, amikor túllépünk az órán, és felfogjuk, hogy a tér és az idő voltaképpen egy és oszthatatlan; nincs közöttük korlát. Az ég és a föld egyetlen egész két fele, kölcsönösen összekapcsolódnak, és végtelen számú egybeesés van közöttük, még a legkisebb dolgokban is.
10. Néha úgy tûnt, hogy az egész világ órája pontatlanul jár, a szándékaink túl korán vagy túl későn valósulnak meg, az élet feltorlódó eseményeitől nem látunk tisztán, csak később amikor a por leülepszik, akkor jövünk rá, hol követtük el a hibát. Mary E. Pearson