Ugrás a tartalomra
Azt hiszitek magatokról, hogy az egyetlen valóságos testetekben és világotokban éltek, valójában csak egyike vagytok a sok lehetséges egyéniségeteknek, azoknak, akiket úgymond nem választottatok. Más, nem-választott egyéniségeitek nem tudnak rólatok, sőt még a létezésetek feltételezésén is nevetnek. Ennek ellenére ti éppoly valóságosak vagytok, mint ők.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek néha azt hiszik, ismernek téged. Tudnak rólad pár tényt, és úgy raknak össze ezekből, ahogy szerintük értelme van. És ha nem ismered magad elég jól, a végén még el is hiszed, hogy igazuk van. De az az igazság, hogy ez nem te vagy. Egyáltalán nem.
-
Egyszer sem tapasztaltad még azt, hogy egy benned élénken élő emlékedről kiderült, hogy hamis? Hogy egy álomról határozottan úgy érezted, valóban átélted? Hogy igaznak hittél valamit, amiről kiderült, hogy kitalált történet? (...) Nem tudjátok megkülönböztetni a valós emlékeiteket a hamisaktól, mégis ragaszkodtok ahhoz, hogy fontosak, és az életetek függ tőlük.
Ken Liu
-
Egész életedben azt hiszed, tudod, ki vagy. Minden reggel felkelsz, felöltözöl, csinálod, amit éppen kell, közben próbálsz egy kicsit szórakozni, és azt gondolod, hogy ez vagy, az vagy, amiket csinálsz. Aztán egy nap (...) nem csak az vagy, amit csinálsz. Ha olyat teszel, amit előtte soha, akkor más lesz minden. És megváltozol (...), meg a dolgok is, és minden más lesz.
-
Mindegy, hogy létezel, vagy sem - legalábbis ezt gondolod. Abban a tévhitben élsz, hogy csak egy statiszta vagy a világ óriási színpadán. Bármi történik veled: teljesen lényegtelen. Nem így van! Hanem úgy, ahogy lelked mélyén érzed - pótolhatatlan vagy! Aki szeret, tudja ezt. Egyszeri csoda vagy. Főszereplő. A mindenség ügye benned dől el. Isten lelke van benned.
Müller Péter
-
Egyszer azt gondolod, legyőzhetetlen vagy. Veled nem történhet meg. Azonban amikor mégis megtörténik, szembesülsz a valósággal, hogy vagy változtatsz, vagy meghalsz. Rájössz, hogy csak egy életed van.
-
Te vagy az élő bizonyíték arra, hogy van, amikor az ember hiába hiszi, hogy ismer valakit, mert valójában egyáltalán nem ismeri. Megtanultam, hogy te több vagy annál, aminek tetteted magadat, több vagy annál, aminek hiszed magad.
Cecelia Ahern
-
Ami valójában vagy, az a lelked, nem a tested. A test csupán egy hordozó, ami segít megtapasztalni a fizikai világot mindennapjaid során.
Robert Lawson
-
Az ember soha nem egyetlen személy. Az vagy, akinek tartod magad, másrészt az, aki valójában vagy.
Cecelia Ahern
-
Ti, emberek azt hiszitek, hogy azok vagytok, amit tesztek (...). Pedig valójában azok vagytok, amire emlékeztek.
Ken Liu
-
Mindenki állandó rettegésben él. Nem vagy egyedül. Csak abban különbözöl a többiektől, hogy te már túl vagy a nehezén: bekövetkezett, amitől a legjobban féltél. Most már nincs mit veszítened. A többiek viszont továbbra is félelemben élnek. Van, aki tudatában van, és van, aki nem hajlandó tudomásul venni, de mindenki tud róla, hogy létezik, és egyszer őket is magával ragadja.
Paulo Coelho