Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Robert Lawson
Az élet egyetlen pillanat. Az elmúlt pillanatot már nem tudjuk megváltoztatni, dacolni, küzdeni ellen hiábavaló. Bármi is történt, már megtörtént. Amikor megjelenik az elfogadás, felgyulladt a tudatosság fénye bennetek, eltûnik a pillanattal szembeni ellenállás.
A vallás képes rá, hogy a szeretet és béke érzésével melegítse át az emberek lelkét, de gondolj csak arra, (...) hány háborút vívtak, milyen mérhetetlen embertömeget mészároltak le eltérő vallási nézetek okán.
A külső dolgok révén fedezzük fel azt, ami bennünk van, és a belsőnk révén teremtjük meg magunk körül a világunkat. Minden attól függ, milyen vagy legbelül.
Fontos az élet legszebb pillanatait megbecsülni, és úgy átélni, hogy a pillanatok az örökkévalóságnak megmaradjanak, tisztábban és élénkebben, mint bármi más.
Az élet megajándékoz néha egy-egy reményteli pillanattal, de kegyetlenül vissza is veszi, amit adott.
Minden nap meghal és születik valami, boldogságunk pedig jórészt attól függ, hogy melyikre figyelünk a kettő közül.
Nem is igazán a szívverésünk tart minket életben, hanem az érzés, hogy van miért és kiért dobognia.
Nem mindegy: együtt élünk-e valakivel, vagy e helyett csak egymás mellett élünk.
Van néhány apróság az életünkben, melyek az idő elteltével egyre fontosabbá válnak, nem tudunk nélkülük élni, és ezek azok, melyek a válságos időkben megmenthetnek minket.
Sokan egy nagy dologra várunk egész életünkben, s közben az apróságokat észre sem vesszük, vagy nem becsüljük meg őket kellőképpen ahhoz, hogy bármikor mosolyt csaljanak az arcunkra.
Az egyik legjobb mód arra, hogy az életünket gúzsba kössük, ha azzal foglalkozunk, mások mit gondolhatnak rólunk.
A boldogság olyan, akár egy léggömb. Mindkettő úgy emelkedik a magasba, hogy megválik a felesleges kötelékektől és súlyoktól. Engedj el félelmet, kétséget, haragot, hiányérzetet és bánatot! És látni fogod, hogy a boldogság mindig is ott volt veled.
Nem élhetünk örökké, de élhetünk úgy, hogy örökké emlékezzenek ránk azok, akik fontosak nekünk.
Ha egyszer kisütött a nap, az mindig sütni is fog! A felhők az égen vándorolnak csak, de a nap, az mindig ott van. Csak azt hiszem, ezt sokan nem tudják.
Olykor azt bántjuk a legjobban, akit mindennél jobban szeretünk (...). De a fájdalomban ott az az apró rejtett áldás, hogy összehozza azokat, akiknek mindig is össze volt kötve a szíve.
A lelkünk olyan, akár egy feneketlen tó. A mélyben olyan titkok, elfojtott érzelmek, gondolatok és ki nem mondott szavak rejtőzhetnek, amik szinte elképzelhetetlen módon megfertőzhetik testünket, lelkünket, egész életünket.
Legtöbbünk mindig rohan, siet valahová, általában nem is annyira óhajtott célok felé, s nem hagyunk magunknak időt arra, amire tényleg kéne: megismerni egymást és azt, ami körülvesz minket.
Az élet valójában csak egy maréknyi pillanat összessége, s nem mindig mi választjuk meg tudatosan ezeket a pillanatokat.
Látod, mi a két legnehezebb dolog az életben? (...) Elfogadni mindent, amit ad az élet, és elengedni mindent, amit elvesz.
A szeretet égig emel, összeköt s célt mutat akkor is, amikor minden összeomlik.
1
2
3
…
7
Következő »