Robert Lawson

Az élet egyetlen pillanat. Az elmúlt pillanatot már nem tudjuk megváltoztatni, dacolni, küzdeni ellen hiábavaló. Bármi is történt, már megtörtént. Amikor megjelenik az elfogadás, felgyulladt a tudatosság fénye bennetek, eltûnik a pillanattal szembeni ellenállás.

A vallás képes rá, hogy a szeretet és béke érzésével melegítse át az emberek lelkét, de gondolj csak arra, (...) hány háborút vívtak, milyen mérhetetlen embertömeget mészároltak le eltérő vallási nézetek okán.

A külső dolgok révén fedezzük fel azt, ami bennünk van, és a belsőnk révén teremtjük meg magunk körül a világunkat. Minden attól függ, milyen vagy legbelül.

Fontos az élet legszebb pillanatait megbecsülni, és úgy átélni, hogy a pillanatok az örökkévalóságnak megmaradjanak, tisztábban és élénkebben, mint bármi más.

Az élet megajándékoz néha egy-egy reményteli pillanattal, de kegyetlenül vissza is veszi, amit adott.

Minden nap meghal és születik valami, boldogságunk pedig jórészt attól függ, hogy melyikre figyelünk a kettő közül.

Nem is iga­zán a szív­ve­ré­sünk tart min­ket élet­ben, ha­nem az ér­zés, hogy van mi­ért és ki­ért do­bog­nia.

Nem mindegy: együtt élünk-e valakivel, vagy e helyett csak egymás mellett élünk.

Van néhány apróság az életünkben, melyek az idő elteltével egyre fontosabbá válnak, nem tudunk nélkülük élni, és ezek azok, melyek a válságos időkben megmenthetnek minket.

Sokan egy nagy dologra várunk egész életünkben, s közben az apróságokat észre sem vesszük, vagy nem becsüljük meg őket kellőképpen ahhoz, hogy bármikor mosolyt csaljanak az arcunkra.

Az egyik leg­jobb mód arra, hogy az éle­tün­ket gúzs­ba kös­sük, ha az­zal fog­lal­kozunk, má­sok mit gon­dol­hat­nak ró­lunk.

A bol­dog­ság olyan, akár egy lég­gömb. Mind­ket­tő úgy emel­ke­dik a ma­gas­ba, hogy meg­vá­lik a fe­les­le­ges kö­te­lé­kek­től és sú­lyok­tól. En­gedj el fé­lel­met, két­sé­get, ha­ra­got, hi­ány­ér­ze­tet és bá­na­tot! És lát­ni fo­god, hogy a bol­dog­ság min­dig is ott volt ve­led.

Nem él­he­tünk örök­ké, de él­he­tünk úgy, hogy örök­ké em­lé­kez­ze­nek ránk azok, akik fon­to­sak ne­künk.

Ha egyszer kisütött a nap, az mindig sütni is fog! A felhők az égen vándorolnak csak, de a nap, az mindig ott van. Csak azt hiszem, ezt sokan nem tudják.

Olykor azt bántjuk a legjobban, akit mindennél jobban szeretünk (...). De a fájdalomban ott az az apró rejtett áldás, hogy összehozza azokat, akiknek mindig is össze volt kötve a szíve.

A lelkünk olyan, akár egy feneketlen tó. A mélyben olyan titkok, elfojtott érzelmek, gondolatok és ki nem mondott szavak rejtőzhetnek, amik szinte elképzelhetetlen módon megfertőzhetik testünket, lelkünket, egész életünket.

Leg­töb­bünk min­dig ro­han, siet va­la­ho­vá, ál­ta­lá­ban nem is annyi­ra óhaj­tott cé­lok felé, s nem ha­gyunk magunknak időt arra, ami­re tény­leg kéne: megismerni egy­mást és azt, ami kö­rül­vesz min­ket.

Az élet valójában csak egy maréknyi pillanat összessége, s nem mindig mi választjuk meg tudatosan ezeket a pillanatokat.

Látod, mi a két legnehezebb dolog az életben? (...) Elfogadni mindent, amit ad az élet, és elengedni mindent, amit elvesz.

A szeretet égig emel, összeköt s célt mutat akkor is, amikor minden összeomlik.