Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt hittem, hogy a vers szívből jön, hogy a versnek hála hirtelen megért az is, akivel évek óta elbeszélünk egymás mellett. De csak pakolgatom a szavakat ide-oda, irtom a határozókat, jelzőket, három sorból kettőt csinálok, kettőből meg egyet, míg egy szavam sem marad.

🔮 Jövőkép 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A verseket át is kell élni. Szenvedni kell érteik sokat. Könnyekkel kell végigöntözni az összecsengő sorokat.
  2. A versírás, talán furcsa, merthogy relatíve rövid formáról van szó, mégis rettenetesen időigényes, s ráadásul erőből, meg igyekezetből, meg szakmai tudásból nem megy. Ki kell várni, hogy jöjjön. S bár igyekszik az ember beüzemelni a belső motort, s padlógázzal nekihajtani a világnak, de ez a motor csak akkor indul el, ha kedve van hozzá. Egészen furcsa, hogy néha olyan, hogy számolatlan potyognak ki belőlem a versdarabok, néha meg mint egy kiszáradt kút. Háy János
  3. A szavakat sem elég megőrizni, a vetőmagra is kell mindig gondolni. Bizonyára ezért próbálok verseket írni. Szavakat csíráztatni. Kányádi Sándor
  4. Nem vagyok a szavak embere. Éppen olyan rosszul fogalmazok, amilyen rosszul énekelek, és hirtelen esetlenné válok, megkukulok, amikor leülök a tollammal a kezemben. Te viszont rábírsz arra, hogy jobb leveleket próbáljak írni. Rábírsz arra, hogy jobb emberré próbáljak válni.
  5. Nem elég egy verset kívülről mondani, igazából belülről kéne tudni, érezni. Békés Márta
  6. Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok. Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról. Itt a fogalmak s azok jelei végzetesen, elválaszthatatlanul összeolvadnak. Kosztolányi Dezső
  7. Jön egy ötlet, de abban a pillanatban, hogy elkezdek rajta gondolkodni, már sérül, már nem lehet maradéktalanul szavakba önteni. Elveszik belőle egy csomó minden. És mire papírra vetem, addigra még inkább. Nemere István
  8. Tudja, sokszor a szavak hibásak csak. Az ember akar valami jót, s a szavak másképpen jönnek valamiképpen, és egészen más lesz belőle, mint amit az ember akart. A szavak csak úgy jönnek, az ember nem is gondol oda, csak kimondja őket. És készen van a baj. Wass Albert
  9. Írni annyi, mint magunkra figyelni, nem kitalálni, hanem úgyszólván egy bennünk már létező valamit előhívni - ezért van sokszor egy-egy nagy vers olvasásakor az az érzésünk, hogy: ezt én is tudtam, csak nem tudtam, hogy tudom.
  10. Mindannyian ismerjük a mondást, hogy szavakkal ölni lehetne. Igaz. A szavak fájnak. Mélyre hatolnak a szívünkbe, ahol a fájdalom kitölti a teret, és a szívünk még arról is megfeledkezik, miért dobog egyáltalán.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat