Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szavakat sem elég megőrizni, a vetőmagra is kell mindig gondolni. Bizonyára ezért próbálok verseket írni. Szavakat csíráztatni.

Kányádi Sándor
👩‍⚕️ Orvosok és ápolók 💬 Vélemény
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Én a vers szövegét mindig úgy értelmezem: ez is valamit elmesél, mintha egy filmet néznék meg. És amit én látok, azt próbálom mással is láttatni. Igyekszem létezővé tenni, életre kelteni a helyzetet, amit a szöveg megmutat. Nem biztos, hogy így kell verset mondani, de én így tudok, engem a vers így érdekel. És csak azt tudom jól elmondani, ami valamiért közel áll hozzám, ami valahogy megfog.
  2. Azt hittem, hogy a vers szívből jön, hogy a versnek hála hirtelen megért az is, akivel évek óta elbeszélünk egymás mellett. De csak pakolgatom a szavakat ide-oda, irtom a határozókat, jelzőket, három sorból kettőt csinálok, kettőből meg egyet, míg egy szavam sem marad.
  3. A verseket át is kell élni. Szenvedni kell érteik sokat. Könnyekkel kell végigöntözni az összecsengő sorokat.
  4. Nem kell mindig mindent a legegyszerûbb szavakkal mondani. (...) A szavakat néha dédelgetni kell, hogy a megfelelő jelentéssel ruházzuk fel őket.
  5. Gondosan válogasd meg a szavaidat, még gondolatban is, mert a szavak magvak, és történelem nő ki belőlük. Mary E. Pearson
  6. A szavak soha nem elegendőek. Azt hiszem, ezért szerzek zenét. Mert olykor a zenével tudok elmondani dolgokat, amiket szavakkal nem. Hans Zimmer
  7. Mindig szükségem volt általam tisztelt emberek gondolataira, melyek a saját szavaimnál pontosabban, tömörebben, szebben fogalmaztak meg számomra célokat, biztatást, példát. Egy-egy ilyen gondolat, verstöredék elkísért néha évekig, míg egy új - élőbb energiákat rejtve - kiszorította helyéből. Ma is őrzök egy-két ilyen gondolatot, de tudom, egyszer ismét újak lépnek helyükbe. Úgy hiszem, mások is biztatják magukat hasonló módon, s az ilyen szellemi erőt sugárzó szavakra mindenkinek magának kell rátalálnia. Szabó István
  8. A vers, akár a festmény, a többértelmûség terhével ékes, szólni vagy szót se szólni, szeretni - nem szeretni, lebegtetni az érzést, elûzni a fölös szót szép és igaz szavakkal, vakok szemét újból a fényre tárni.
  9. A költészet, a gondolkodás nem késztermék. A vers a közös gondolkodás pillanatnyi állapotát tükrözi - bár ez talán túl ideális feltételezés -, de mindenesetre kí­sérlet a közös gondolkodásra.
  10. Azt hiszem: mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbûvölik az embert és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben. Faludy György
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat