Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt, hogy oda mennek, ahol nem járt még ember, hogy olyan tájakat látnak, amelyeket még szem nem látott - ezek nemcsak a romantikus utazók vágyai voltak, hanem azoké az embereké is, akik a nagybetûs Természettudományt szolgálták az emberi ismeretek bővítésével.

🌅 Nyugdíjba vonulás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriás hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen, és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett. Szent Ágoston
  2. A természettudósok minden korban szót emeltek az emberszeretet érdekében. Aki éber szemmel kíséri a természet fejlődésének lehetőségeit, és annak végtelen változatosságát, irtózik a csalárdságtól és megveti a más rovására való boldogulást. Svante Arrhenius
  3. A felfedezők, akik olyan tájakra merészkednek, ahol előttük még senki se járt, joggal vívják ki a csodálatunkat és a rokonszenvünket - lényegében függetlenül attól, hogy mit hoznak haza a hátizsákjukban. Hraskó Péter
  4. Az utazás vágya számomra jellegzetesen emberinek tûnik: a vágy a mozgásra, kíváncsiságunk kielégítésére vagy félelmeink enyhítésére, életkörülményeink megváltoztatására, arra, hogy idegenek legyünk, hogy barátokat szerezzünk, hogy egzotikus tájakat lássunk, hogy az ismeretlent kockáztassuk. Paul Theroux
  5. Nincs még egy olyan lenyûgöző és kutatásra érdemes terület, mint a természet tanulmányozása. Az emberi értelem legfőbb célja megérteni ezt a nagyszerû alkotást, felfedezni a benne ható erőket, és az ezeket irányító törvényeket. Nikola Tesla
  6. Ahogy visszatekintek a világra, amit hátrahagytam, minden olyan világossá válik: a felfedezésre váró szépségek, a napvilágra vágyó titkok. De az emberek ritkán állnak meg, hogy körbenézzenek, csak mennek tovább. Igazán kár, pedig annyi a látnivaló!
  7. Az emberiség kalandvágyó és felfedező faj, sohasem elégszik meg azzal, amit már elért, és mindig távolabbi célok felé tör.
  8. Lehet, hogy van valami az emberi természetben, ami arra késztet bennünket, hogy kitalált történetekkel tegyünk valamelyest megfoghatóvá olyan helyeket, amelyeket tudományosan leírni még nem tudunk. David Attenborough
  9. A természet új és új feladatot állít a kutató elme elé: a már ismert még ismeretlen, de megismerhető jelenségek felé tár ablakot. Így válik a megismerés végtelen folyamattá, amely egyszersmind az ember szakadatlan diadalának sorozata.
  10. Csodálatos lenne kérdéseink végső válaszainak birtokába jutni! De számomra csábítóbb az a tudat, hogy a természet még sok meglepetést tartogat az őt felkutatni szándékozók számára. Teller Ede
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat