Ugrás a tartalomra
Nincs még egy olyan lenyûgöző és kutatásra érdemes terület, mint a természet tanulmányozása. Az emberi értelem legfőbb célja megérteni ezt a nagyszerû alkotást, felfedezni a benne ható erőket, és az ezeket irányító törvényeket.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberi értelem egyik legfőbb képessége és funkciója mindenkor az volt, és különösen vonatkozik ez a tudományos értelemre, hogy feltárja a természetes folyamatok mögött rejlő ok-okozati összefüggéseket, és ennek segítségével előre jelezzen jövőbeli eseményeket.
Hankiss Elemér
-
A természet ismerete az út a Teremtő nagyságának a csodálásához, mert általa Isten fenségének igazi szemléltetőeszköze tárul elénk. A természet törvényei és a természeti jelenségek ismerete nélkül az emberi elme kudarcba fullad azon próbálkozásánál, amikor a Teremtő nagyságát és kifürkészhetetlen bölcsességét akarja elképzelni.
Justus von Liebig
-
Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte.
Albert Einstein
-
Ha végtelen az ismeretlen, akkor a tudás lehetőségei is végtelenek. Az ember lehetőségei is végtelenek, mert az ember: maga az önmagát megismerő tudás. A legfőbb értelem nem az embertől függetlenül létező valami a világmindenségben. Az ember - része ennek az értelemnek. Talán a legfontosabb része.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
-
A természet új és új feladatot állít a kutató elme elé: a már ismert még ismeretlen, de megismerhető jelenségek felé tár ablakot. Így válik a megismerés végtelen folyamattá, amely egyszersmind az ember szakadatlan diadalának sorozata.
-
A természetet a tudomány nyelvének ismeretében érthetjük meg a legjobban. A természet soha nem tanulja meg az emberek nyelvét, ezért nekünk kell erőfeszítést tennünk a természet nyelvének egyre jobb megértésére.
Yuan T. Lee
-
Testünk rejtett világa ugyanannyira figyelemre méltó és lenyûgöző, mint a természet. Elvégre mindkét szféra tanulmányozásával magát az életet ismerhetjük meg.
Jonathan Reisman
-
Sokan az élet értelmét egyéni gyarapodás, emberi kapcsolatok vagy személyes tapasztalatok révén keresik. Számomra úgy tûnik azonban, hogy annak áldása, hogy elménk képes megsejteni a természet legvégső titkait, elegendő értelmet ad az életnek.
Michio Kaku
-
Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az, ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akár csak azt a titkokat firtató emberi szempárt, mely minduntalan összefüggéseket keres e két világ között. Ha a megértés bármely fokáról szemléljük is a Természet megnyilvánulásainak harmonikus nagyvonalúságát, az emberi érzékelés legnagyszerûbb élményében részesülünk. Aki e nagyság egyetlen parányát is megragadja, máris... célt ért el. És észreveszi, hogy segítséget kapott, amit az élet mindennapjain kamatoztathat... Ha tekintetünket a végtelen nagyra szegezzük, hétköznapi gondjaink semmiséggé törpülnek. Van egyfajta nyugalom és lelki béke, amit csak a felsőbbrendûhöz való kapcsolódás nyújthat.
Selye János
-
Az egész életet egy nagy tanulási folyamatnak tartom; a megismerés lehet az élet értelme. A tökéletes megismerés persze úgy sem adatik meg egy emberélet szûkös időhatárai között, de feltétlenül törekedni kell a dolgok minél teljesebb megismerésére.
Bródy János