Ugrás a tartalomra
Azt mondják, az Isten csak annyi terhet rak egy ember vállára, amennyit az elbír. Ez rögtön felvet egy nagyon fontos kérdést: egyáltalán miért akarná az Isten, hogy terheket cipeljünk?
Kapcsolódó idézetek
-
Isten mindenkire annyi terhet tesz, amennyit elbír.
A. O. Esther
-
Minden nehézség ebből adódik: emberi értékrendet alkalmazunk Istenre, azon tûnődünk, hogy mikor igazságos és mikor igazságtalan. A leghalványabb fogalmunk sincs, nem is lehet arról, hogy mit kíván igazából Isten az embertől, kivéve azt, hogy Isten olyasmit kíván, amire az ember képes, csak eleddig eszébe se jutott.
Agatha Christie
-
Azért vagyunk a világon, hogy tanuljunk. Isten azt akarja, hogy részünk legyen abban, amit az élet meg akar tanítani nekünk. Aztán fogjuk mindazt, amit megtudtunk, és ez lesz a mi adományunk Isten és az emberiség számára. Ahhoz azonban élnünk kell, hogy tanulhassunk. És néha küzdenünk kell azért, hogy élhessünk.
Amy Harmon
-
Olyan sokat beszélünk arról, hogy mi mit akarunk Istentől, pedig az igazi kérdés az, hogy Isten mit vár tőlünk.
-
Isten egész életünkben próbál magához vonni bennünket. Már ha engedjük. Néhányan azonban olyan makacs természettel rendelkezünk, hogy hosszú időbe telik, mire rádöbbenünk, hogyan munkálkodik az ő akarata az életünkben.
-
A vallás térdre kényszeríti az emberiséget egy olyan lény előtt, amelynek nincs kiterjedése és ugyanakkor végtelen, s mérhetetlenségével mindent betölt; egy olyan lény előtt, amely mindenható és soha nem teljesíti az ember kívánságait; egy olyan lény előtt, amely végtelenül jó és csak elégedetlenséget kelt; egy olyan lény előtt, amely összhangra törekszik és mindenütt viszályt és zûrzavart támaszt. Próbálja hát valaki kitalálni, milyen is a teológusok istene!
Paul Henry Holbach
-
Az ember bizonyos teherbírásra van berendezve. Vagy van akkora terhe, amekkorát elbír, vagy felfújja akkorára csekélyke terheit. De lehetséges harmadik út is: részt vállalni a másokéból.
-
A túl sok kötelezettség megfojtja a vágyainkat és az ambícióinkat, és a modern világ olyan terheket pakol a nyakunkba, amiket időnként elviselni sem vagyunk képesek.
Tóth Gábor Ákos
-
Minden embernek van a világon valami a lelkében, amit senkivel sem közöl. Valami vágy, terv, emlék vagy egyéb teher, ami nyomja, amit szeretne lerázni vagy megosztani. És nincs kivel. Az ember az ilyesmit csak az Istenre meri bízni. S ha őrá nem bízhatja, inkább magával cipeli, ha lázongva, ha roskadozva is.
Lőrinczy György
-
Az emberek teherbírása nem mérhető és nem előre látható. Vannak emberek, akikről azt hisszük, hogy testben-lélekben gyöngék, mégis elviselnek végtelen időkön át végtelen sok megpróbáltatást.
Ancsel Éva