Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minden nehézség ebből adódik: emberi értékrendet alkalmazunk Istenre, azon tûnődünk, hogy mikor igazságos és mikor igazságtalan. A leghalványabb fogalmunk sincs, nem is lehet arról, hogy mit kíván igazából Isten az embertől, kivéve azt, hogy Isten olyasmit kíván, amire az ember képes, csak eleddig eszébe se jutott.

Agatha Christie
🌅 Nyugdíjba vonulás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem tennénk-e okosabban, ha nem is próbálnánk megérteni senkit, ha elfogadnók a tényt, hogy egyik ember sohasem értheti meg a másikat, sem feleség a férjét, sem férfi a szeretőjét, sem szülő a gyermekét? Talán azért találták ki az emberek az Istent: egy mindent megértő lényt. Graham Greene
  2. Az emberi értelem csak úgy tudja megállapítani valaminek az értékét, ha a saját mércéjéhez képest találja ugyanakkorának, kisebbnek vagy nagyobbnak. Ám Isten végtelenségével az ember nem mérheti össze magát, csak megadhatja magát neki. Marco Malvaldi
  3. A "fontosság" emberi fogalom, azért van rá szükségünk, mert döntéseket kell hoznunk a túlélés érdekében. Egy mindenható lénynek nincs szüksége arra, hogy rangsorolja a dolgokat. Isten számára az Univerzumban semmi sem érdekesebb, méltóságteljesebb, hasznosabb, fenyegetőbb vagy fontosabb, mint bármi más. Scott Adams
  4. Fogalmam sincs, miben kellene hinnem. Isten túl elvont fogalom számomra, a krisztusi tanítások pedig nem mûködnek az életben. (...) Ha meg kellene fogalmaznom önmagam számára a hitet, csak annyit tudok, hogy nem akarok feleslegesen bántani másokat. Hogy nem akarok ítélkezni mások felett. Hogy el kell fogadnunk minden embert, minden bûnt. Hogy el lehet fogadni minden embert, minden bûnt. Istók Anna
  5. Nincs semmiféle Isten! Ebből következően nincs "örök" igazság, törvény, erkölcsi világrend sem, csupán annyi, amennyit a létéért harcoló "öntudatos" ember a józan eszével megteremt. Müller Péter
  6. Az ember nem hozhat ítéletet sem önmaga, sem mások fölött. Mert nincsen abban a helyzetben, hogy az igazságot áttekinthetné. Az igazságot rá kell bízni Istenre. Aki tudja, mi az igazság, s aki nem büntetni, de gyógyítani akar. Müller Péter
  7. Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
  8. Nem bízhatunk az istenekben és nem is bízhattunk bennük soha. Amit számunkra helyes tenni, nem feltétlenül azonos azzal, aminek a megtételére az istenek, bármelyik isten rá akar venni minket. Ken MacLeod
  9. Még ha valóban szükségünk volna is Istenre ahhoz, hogy erkölcsösek lehessünk, ettől persze Isten létezése semmivel sem lenne valószínûbb, legfeljebb kívánatosabb. Richard Dawkins
  10. Azt mondják, az Isten csak annyi terhet rak egy ember vállára, amennyit az elbír. Ez rögtön felvet egy nagyon fontos kérdést: egyáltalán miért akarná az Isten, hogy terheket cipeljünk? Jodi Lynn Picoult
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat