Ugrás a tartalomra
Azt mondják, csak szerelemből nem lehet megélni (...). Isten a tanúnk, milyen elszántan próbálkoztunk, de az ember annyi érzelmi terhet visz magával a házasságba. Mi meg különösen, mivel mindketten egyedül éltünk negyvenéves korunkig. Olyan nehéz volt a másik kedvében járnunk, mint amilyen nehéz a boltos macskáját kényeztetni.
Kapcsolódó idézetek
-
Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban több, mint húsz éve. (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sûrített idő és tér, amely folyton változik.
Paulo Coelho
-
Az élet kemény, meg a munka is, persze - ezekkel a kijelentésekkel biztos egyetértenének -, de a házasság hogy lehet az? Pedig azzá válik, amikor az életünkben elérhető összes boldogságot egyetlen embertől reméljük! És az ezen való munkálkodás igenis kemény munka.
Elizabeth M. Gilbert
-
Épp elég nehéz egyedül lenni akkor is, ha nincs, akit szeressünk, de ha az embernek van valakije, akkor kétszeresen nehéz elviselni a magányt, akkor... nem tudja kitölteni, színessé tenni az életét.
-
Véleményem szerint a házasságban nem elviselni kell a másikat, hanem szeretni. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet egy érzelmet dokumentálni? Honnan tudjam, hogy szeretni fogom-e 10 év múlva is? Lehet, hogy megváltozik? Honnan tudjam, milyen leszek 40 évesen? 80 évesen? Honnan tudjam, hogy kitartok-e mellette akkor is? Nem tudhatod. A hozzáállás az, ami számít. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem lehet megjósolni. De azt eldöntheted, hogy mindent megteszel-e annak érdekében, hogy őt boldoggá tedd. Ha ezért mindennap teszel is, akkor nem lesz gond.
Marie Clarence
-
A szerelem egy nagyon nehéz dolog. Valakinek azért, mert sok csalódás éri, valakinek azért, mert még nem talált rá, és valakinek azért, mert önmagában egy kapcsolat is nagyon-nagyon nehéz tud lenni.
Tóth Gabriella
-
Nőknél gyakran tapasztaltam hosszú életem során, hogy elszánja magát valaki egy magányos életre, s azt is éli. Egyedül él, egyedül is akar maradni, és nem veszi észre, amikor elege lesz ebből.
Müller Péter
-
Mi van, ha rájövünk, nem mûködik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk (...), de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk.
-
Ahhoz kell akarat, kell életkedv, kell az ember, hogy ne hagyja el magát. (...) Ha nem erős az ember, taccsra tud menni. Kitartás kell, szeretet, hogy egymást támogassák a párok, mert másképp nem, csak így lehet kibírni.
-
Szerelem nélkül is nagyon jól lehet együtt élni. De nekem ezt például sose mondták el gyerekkoromban, és amikor elmúlt a szerelem, akkor nagyon erősen éreztem azt a kihívást, hogy melyik a nagyobb áldozat: hûségesen továbbélni egy kicsit takaréklángon, vagy venni a bátorságot, egy új szerelemhez, hogy abban bizonyos ideig újra boldog lehessek. Azt gondolom, ezzel minden ember szembesül az élete folyamán, de nekem senki nem mondta el, hogy az életemben ilyen kihívások lesznek, és hogy az ilyen kihívásoknak hogyan lehet a legemberségesebben megfelelni.
Czeizel Endre
-
Senki sem úgy megy férjhez, hogy ha nem sikerül, na bumm, legfeljebb elválunk. De az ember addig vesz részt bármilyen párkapcsolatban, amíg az mindkettőjüknek jó, mindkettőjüknek örömet, boldogságot jelent. Aztán amikor valamiért megbicsaklik a kapcsolat, akkor szenved még néhány évig, amíg megerősödik benne a felismerés, hogy nem szeretné már folytatni. Ez nem egyszerû folyamat, sok fájdalommal és bánattal jár. Mégis meg kell hozni a döntést, ha már nem méltó önmagunkhoz képest az együttélés.
Bánsági Ildikó