Ugrás a tartalomra
Azt mondják, hogy a gondolat
Föllázítja a tömeget;
Lázítani csak rabokat
S otromba szolgákat lehet.
A szabad-népnek esze van
S csak igazságra hallgat az,
Ettől pedig más nem remeg,
Csak aki bûnös, aki gaz.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha az ember szabadnak gondolja magát, akkor szabad. És ha az ember úgy érzi, gúzsba kötötték, akkor gúzsba kötötték. Ez a mondás igaz, "a gondolkodás teszi igazzá".
-
Akárki mondta, hogy az igazság szabaddá tesz, az (...) hazug. Az igazság bebörtönöz, és a szabadulás lehetősége nélkül a fejedbe zár.
-
A gondolat szabadságát nem lehet erőszakos eszközökkel korlátozni. Az emberekre nem lehet ráparancsolni, hogy ezt vagy amazt gondolják; sem arra nem lehet kényszeríteni, hogy egyáltalán ne gondolkozzanak. Sőt éppen a kényszereszközök alkalmazása váltotta ki mindig az ellenkező gondolatokat, az engedetlen gondolatokat. Semmi sem annyira következetesen lázadó, mint a gondolat.
Ágoston Péter (politikus)
-
A gondolat az élet rabja csak,
Az élet pedig az idő bohóca,
S az idő, amely a világ tanúja,
Megáll majd.
William Shakespeare
-
Az ember csak akkor lehet igazán szabad, ha ugyanolyan szabad emberek között él; már egyetlen lény rabsága is sérti az emberiséget, és tagadja mindenki más szabadságát.
Mikhail Aleksandrovich Bakunin
-
A szabadság nagyszerû elnevezés, ezért szeretnek élni vele. Azt gondolod, hogy ha a börtönt igazi szabadságnak nevezed, akkor az emberek rohanni fognak a fegyházba, és a legrosszabb a dologban az, hogy tökéletesen igazad van. A szó a legtöbb ember szemében fontosabb, mint maga a dolog. Azt az embert követik, aki legsûrûbben és legharsányabb hangon ismétli meg a szót.
Aldous Huxley
-
Szabadság: a legtöbb embernek csak egy eszme, egy elvont gondolat, ami a kormányzáshoz tartozik. Az nem szabadság, hanem függetlenség. A szabadság féktelen vágta egy megszelídítetlen földön, nem gondolva semmi másra, csak az éppen megélt pillanatra.
-
Aki nem gondolkodik, bigott; aki nem tud gondolkodni, ostoba; aki nem mer gondolkodni, szolga.
-
A dogma - az emberi szabadság ellensége. A dogmát állandóan szemmel kell tartanunk. Az emberi gondolat annak a kételynek az apró parazsától izzik fel, hogy valóban igazunk van-e. Azok viszont, akik megingathatatlanul hiszik, hogy birtokában vannak az igazságnak, sötétek belülről, és kívülről a kegyetlenség, az igazságtalanság, a szenvedés sötétségébe borítják a világot.
Saul Alinsky
-
Énszerintem
aki jól beszél, de rosszul cselekszik,
még bûnösebb, mint más, mert azt reméli,
hogy sima szavakkal ügyesen elsimítja
a gonosztettet, és így
nem riad vissza semmitől.
Euripidész